A versek oldala
Jöjjön Dsida Jenő: Nincs már semmi verse. Én ismerek egy ismeretlent, ki életet korán tanul, s amikor úgyis fázva fázik: hullaként a hullámba hull. Szemünk behúnyt, szívünk kihúnyt, a halk hullám dobálva ringat, és vén sziklák loccsantják vissza ájult, szomorú szavainkat. Nincs már semmi, nincs hova menni, csak fonni, kötni, szavakat fonni és fonva venni […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Nagy furdalására lelkemnek verse. Kicsi Csinszkámnak küldöm. Nagy furdalására Lelkemnek sohse riadtam, Sohse fájt az élet Miattam. Tágas szemeidből Hasztalan jött bús nézésed, Nem voltam rossz másnak, Se néked. Mindig jó úr lenni Akartam és jó úr voltam, Néha jártam s néha Botoltam. Vállaltalak szívvel, De ha vállam kemény lenne, Szivem megmaradna: […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Fájva szeretni verse. Fájva szeretni, legfőbb törvény, Igazságoknak örök szomorúja, A nagy-nagy vágynak adatott A legtöbb tövisből a koszorúja. Micsoda szomjas, nehéz kőkorsókat Cipel szegény vágy bús, remegő vállal, S a kúton, hol a legmélyebb gyönyört Merítené… a halállal… Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: MÉH című verse. Hulló harmatnak szeretője, s a harmatos ágé, Mézajakú kis raj nyugszom e rózsa megett. Engem az illatnak szédíte meg árja, csapongót, S melyet nem sejték, a tövis éle megölt. Olvass tovább
Jöjjön József Attila: A Paradicsom életté lesz verse. A fák megálltak mozdulatlan, A vizek nyugtalanok lettek, Különös zaj támadt a kertben, Valami bántotta a kertet. Egy hattyú énekelt és úszott Hullámos, karcsú lebegőben, Énekelt, úszott s hirtelen csak Meghalt ott fönn a levegőben. A fűszálak elszomorodtak, Kis homlokukat eltakarták, A bogarak szívére köd jött S […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Hálóing nélkül… verse. Föl-fölvetem és némán eltünődöm, mi is lelt tegnap este engemet? Ruháimat már szálig levetettem, még nem vettem föl hálóingemet, egyedül álltam, kissé tétovázva, szobámban, egyedül és meztelen s a villanyt aztán lassan elcsavartam. Irtózatos sötét lett. Esztelen és irgalmatlan, végtelen sötétség, este, melynek már szinte teste van, a pillanatok […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Ők című verse. Az ifjúságból, múltak májusából Ragyognak szőke, barna lányfejek. Tavaszi mámor, rózsaszínű mámor Száll szívemre, mely szürke és beteg. Múltak arany ködében épen, szépen Mosolyognak az édes lányfejek, Szerettem őket, megdaloltam őket És – nem csókoltam egyiket se meg! Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor – Javulási szándék verse. Mikor térsz már az eszedre, te Sándor? Tivornya éjjeled és napod; Az istenért! hisz az ördög elvisz, Ha még soká így folytatod. Szeretetreméltó barátom, Nézd meg csak a tűkörben magadat; Hát ember az, akit ott látsz? mennykő! Tükröd kisértetet mutat. Fiú, légy hát okosabb valahára, Szedd rendbe rendtelen […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő – Dal az elmaradt vallomásról verse. Úgy vágyna hozzád ezer puha szó, ezer csudaszó, színes, szomorú szerelemmel lázadozó. Úgy beborítna, mint földet az ég, mint fénnyel az ég a remegő rózsát, mely lengve, lobogva ég. S meghal mind, mire kinyíló ajkamhoz ér, mosolygó ajkamhoz ér, csomóba alvad, mint fagyban a földön a […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Együgyü ének verse. Fiatalember, húszesztendős, velem egyidős Szép szeretőjét nagyon szereti Ugy szereti, épp mind medrét a folyó, amelyikben a halak is lebúnak az iszapba, ha elfáradtak Csak símogatja és nagyon szereti Ha virágot kap, mind odaadja, a kenyeret is odaadja, nem szegi meg maga Fölolvassa neki az újságot, megvárja, amíg elalszik, […] Olvass tovább
Jöjjön Csokonai Vitéz Mihály: Léthe verse. Hol vagytok, óh Léthe nyugtató partjai, Nemtudás, nemérzés csendes határai! Mely’k sarokba fekszel, óh boldog tartomány, Hol semmi főfájást nem szűl a túdomány, Hol legédesb érzés az érzéketlenség, Hol édesden altat a feledékenység? Andalgó árnyékkal béborított berek, Hol ismét emberré lesznek az emberek. Te, aki másként is, akármeddig élünk, […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Bocsáss meg! verse. Jó Testvérem e rossz világon: Bölcsebb, derültebb, hívőbb „én”-em, Bocsásd meg a szomorúságom, Lázongásom, hitetlenségem. Nézd el vak fogcsikorgatásom, Itten, a „külső sötétségben”. Fogadj el úgy, ahogy vagyok: Kihűlt, kietlen égitestet, Mely mégis iker-csillagod. S nézi végetlen éjszakákon: Messze a másik hogy ragyog. Olvass tovább