A versek oldala
Az Aranycsapat elveszített VB-döntője után Szabó Lőrinc egyenesen a labdarúgókhoz írt egy hőskölteményt. A szerző még emlékezett rá, hogy a nemzeti 11 az előző világversenyt, az olimpiát megnyerte, vagyis örökre beírta nevét hazánknak a sporttörténelembe. A mai kor magyar szurkoló sem hasonló sikereket, sem hasonló kudarcokat nem élhetnek át, de jogos örömmel emlékezni 2016 nyarára, […] Olvass tovább
Jöjjön Gyurkovics Tibor – Péntek verse. Elvétem már a tárgyakat. A lényeg elsikkad már a télből és a nyárból, az azelőtt okosra nézett képek hada most semlegesen vádol. Az azelőtt fölépített varázshegy most egycsapásra össze-vissza omlik, s én így maradok véglegesen már egy betört világban és sorsom csomóit ki nem bogozva, ostobán, hanyatt, csak azt […] Olvass tovább
Jöjjön Papp Lajos: Útkereszten verse. ELMEGYEK ELMEGYEK asztaltól a székig; udvaron a faltól el, a kerítésig. S lépkedvén, anyámmal, majd az iskoláig. Apámmal elmegyek szerelmem házáig. Hullatja szirmait a pipacs virága: Ővéle indulok magunk udvarába. Aztán halványodik búzavirág kéke. Amott, a fákon túl, utam véget ér-e? Olvass tovább
Jöjjön Aranyosi Ervin: Cipő “50” verse. Szeretni azt, ki elment, s emlékét felidézni. Lelkünk lepergett filmjén, újra és újra nézni. Hallani bűvös hangját, mely mennybe emelt minket, s a dalt mely elkísérte köznapi lépteinket. A dalok sosem halnak! Tovább, örökké élnek! Az igaz, jó barátok, tudd, szívet nem cserélnek! Hűek maradnak hozzád, s álmukban újra […] Olvass tovább
Jöjjön Aranyosi Ervin: Ébredj Cipő verse. Ébredj Cipő, ma hozzád szól a dal. Énekli öreg, énekli fiatal…. Ahogy együtt daloltuk rég, a dal bennünk újra ég: Még, még, még, még, még, ennyi nem elég! Dalokkal loptál a szívekbe szeretet, Ne hagyd hát abba, velünk ezt nem teheted. A hulló hó hófehér, a szívünk az égig […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Sziklák verse. A kősziklákat mindíg irigyeltem, kik állnak büszkén, mozdulatlanul, állják a villámot, ha rájok sujt, s a harmat csöppjét, ha fejökre hull. Számukra soha sincs “talán”, se “hátha”, mint dogmák állnak, oly konok-keményen, mint zord, erős és önhitt férfiak, és hófuvásos, sivatag-nagy télben fejükön csipkés jégből a sisak. A kősziklákat mindíg […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A szememet csókold verse. Inségemből hozzád fohászkodom sírással, akarod, hogy jó legyek: a szememet csókold, hadd lássam a mélyben az elásott kincseket. Álomban szegődött hozzánk és kék lángokkal lobogott a szent arany. Te adtad az álmot. Merre az arany-mély? Mutasd meg, hogy merre van. Ha meg nem találjuk, ha csak fázva didergünk: […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Az őszi lárma című verse. Hallottátok már? Ősszel, amikor kavarog a köd, az éjszakában valaki nyöszörög. Valami dobban. Valaki minden jajt összelopott, valaki korhadt, vén deszkákon kopog. Egy régi ember. Míg élt, sohse volt csillag az egén, s most vágyna egy kicsit szétnézni szegény. Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Békesség ünnepén verse. Békesség most tinéktek, emberek. Örvendezzél, derék világ, Hangozzatok, jámbor legendák, Zsolozsmák, bibliák, imák. Kicsi gyertyák, lobogjatok föl, Bóduljunk tömjénnek szagán!… Szép dolog ez!… Így kell csinálni Minden karácsony-éjszakán… Hejh, szép az istenes legenda, A csillag, a jászol, az élet, Ki lehetne még vele húzni Talán még néhány ezer évet… […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Mese, mese, mátka verse. A fűz a vizen áthajolt. Szép zöldhajú szűz mátka volt, vállán veréb ült, néha tíz. Alant suhant, rohant a víz, mint egy bolondos, bő regény, hűtlen, makrancos vőlegény. A felhő könnyű, ritka volt, s az ég sötétkék tintafolt, és csók a szél, mely átoson a füstbe süppedt városon. […] Olvass tovább
Jöjjön Sztyepan Scsipacsov: Tévedsz verse. Tévedsz, hogyha azt hiszed a szerelem csak játék Vagy lobogó fáklya, mely az ujjaidra ráég. Együtt ülni, kéz a kézben, a kispadon este, Sétálni a patak partján csillagokat lesve Kedveseddel szombaton vígan táncba menni… Tévedsz, hogyha azt hiszed a szerelem csak ennyi. Nagy dolog a szerelem és hogy múlnak az […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – A betűk sivatagában verse. A gót s latin betűk sivatagában, Fáradt diák, virágot keresek. Oly szürke vagyok multban és a mában S szeretnék élni én is keveset! Tavasz van, rajtam bágyadt barnaság van, Az utakon vidám szerelmesek S amíg viaskodom a Bánat-ölyvvel, Az út, a fák, a rét – és minden […] Olvass tovább