A versek oldala
Jöjjön Arany János: Ősszel című verse. A Letészem a lantot párverseként is értelmezhető az Ősszel című költemény. A kettős hangulatiság egyrészt a versben megjelenő és megidézett költői magatartások ellentétességéből következik, másrészt az ezt megteremtő költő belső küzdelmének következménye. A vers ebben is hasonlít az előzőre. Az Ősszel 1850 októberében keletkezett. A két költő (Homérosz és […] Olvass tovább
Jöjjön Várnai Zseni: Gondolatok az öregségről verse. Várnai Zseni: Gondolatok az öregségről A fáradt, öreg elme zakatol, körben forog, ismétel szüntelen, a múltak mély kútja fölé hajol, hol békalencsés, zöld hínár terem. Egy-egy emléket megragad, motyogja, és újra kezdi tízszer is naponta, mint vén malom, mely már csak szelet őröl, s letűnt idők fanyar borával […] Olvass tovább
Bódi László „Cipő” utolsó verse a Nem hiszek. A Friziben Baronits Gábor adta elő. Bódi László „Cipő”: Nem hiszek Már nem hiszem, hogy bárki boldog lehet, Már nem hiszek, Nem hiszem semmiben. Minden jó csak giccs, Legyen filmeken és más egyéb, Minden más csak álom és furcsa kép. Már nem hiszek, Nem hiszek már semmiben. […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Szeptember verse. Fagyó mosolyú délután: sárguló alma fönn a fán. Borzongó lombok reszketeg, útra készülő levelek. Hóharmat színű kikerics: hűvösödnek a vizek is. Ezüst szakállú holdvilág: szigorodnak az éjszakák. Gyapjasodik a kicsi őz: észre se vettük, itt az ősz. Olvass tovább
Szinetár György: Szeptemberi csengetés Lopva még itt bolyong a Nyár a fák és házsorok között, ám az iskola nyitva már, és új ruhába öltözött a sok-sok pad, a fal, a tábla, és friss az ablakok virága. Az osztály újra összegyűlt, – a napsütötte sok gyerek –, a sok-sok arc mind felderült, sorolva az emlékeket: ki […] Olvass tovább
Jöjjön Áprily Lajos: Az én csodám verse. Szeretnék Krisztus lenni egy napig. Ha nem egy napig, egy pillanatig. Csak ennyit, míg a kezem ennyit int: Kelj fel a mélyből, hegyre menj megint. Levenném melledről a sziklasúlyt, mely vad korunkból rád zuhogva hullt. Fáradt pilládat megérinteném, s gyötört szemedből megszöknék a rém. Takarodnának gondok és romok, […] Olvass tovább
Mi most bemutatjuk a legszebbnek tartott Kálnoky László verset. Jöjjön a csodás költemény. „Újra és újra látom a képet, amely köznapiságával lenyűgöz, banalitásával mellbe vág, szürkeségével lehengerel, az egri főutcát a század harmincas éveiben” – indul a költemény. állig begombolt mellényét szegik rézsútosan „a nyüzsgő esti korzót a liceumtól a moziig terjedő kurta útszakaszon, a sárga lámpafényben […] Olvass tovább
Csukás István: Nyárutó Lassan véget ér a nyár. Rézsút súrolja a napfény a kertet, hónalj-árnyékot növeszt a leveleknek, a mézarany parkettán elömlik a nagyszoba hátsó faláig, a fehér tükörben tűnődve visszadereng: örök hófalról az örökös napfény. Tudjuk, de még nem törődünk vele, látjuk, de még másfelé nézünk, az út közepén túl, a nyár közepén túl, […] Olvass tovább
Jöjjön Márai Sándor: Zsoltár verse. A gyönyör fáj, kéjes a bánat, erős sodrával örökre árad. Ha elhord messze, visszahoz egyszer, mély folyóteste úgyse ereszt el. Partok dalolnak, a fák jó zöldek, ne bántsd a csöndet. Ki gondja a holnap? Karikakörbe útját e görbe pályán tán járja a Föld, talán nem. A célt ne kérdjed. A […] Olvass tovább
Jöjjön Heltai Jenő: Szabadság verse. Tudd meg: szabad csak az, akit Szó nem butít, fény nem vakít, Se rang, se kincs nem veszteget meg, Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, A látszatot lenézi, meg nem óvja, Nincs letagadni, titkolni valója. Tudd meg : szabad csak az, kinek Ajkát hazugság nem fertőzi meg, Aki üres jelszókat nem […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – A Hadak Útja verse. Vörös jelek a Hadak Útján: Hunniában valami készül, Rongyos hadak, roppant hadak Seregelnek vígan, vitézül. Máma Tűz-ország Magyarország, Fagyott testét a láng befutja. Csoda esett. Földre esett, Benépesült a Hadak Útja. Százezernyi parittyás Dávid Készül bízón, dalolva rátok: Ejh, jó urak, dicső urak, Ilyen gyávák a Góliátok? E […] Olvass tovább
Petőfi Sándor: Vérmező Magas hegy tetején régi Buda vára, Merőn állva néz a ballagó Dunára, Talán azért néz, hogy leszédüljön végre, És a mélybe essék, a víz fenekére. Jobb is lenne már őnéki ott a mélyben, Sok gyászdolgot látott hosszu életében, Sok gyászdolgot látott, megirtózott tőle, Azért várja, várja, hogy már mikor dől le? Látta […] Olvass tovább