Ajánljuk:

  • in

    Vajda János: Harminc év után

    Jöjjön Vajda János: Harminc év után verse. Mi hátra volt még, elkövetkezett. E földi létben gyász sorunk betölt. Találkozunk – irgalmas végezet! – Utolszor, egyszer még, a – sír előtt. Hittem, hogy lesz idő, midőn megösmersz S helyet cserél bennünk a fájdalom; És folyni látom, majd ha már késő lesz, A megbánásnak könnyét arcodon. Mert […] Olvass tovább

  • in

    Ágh István – Halálig biztató

    Ágh István – Halálig biztató Kutyánk hazaszökdel havasan, véresen, pofájába ragadt a vadnyúlszőr, a föld. Tengeriszárcsomók rikácsolnak a szélben – keménységük egy világot kitölt. Szavam, lélegzetem, mint fehér agancsot korcs bodzafák között most számon hordozom. Örömre ölt malac, fagybahasító láng szérűjében sürög az én gyerekkorom. A réges-régi tűz már szemem fénye lett, csak szemeimből ki […] Olvass tovább

  • in

    József Attila: Tedd a kezed

    Jöjjön József Attila: Tedd a kezed verse. Tedd a kezed homlokomra, mintha kezed kezem volna. Úgy őrizz, mint ki gyilkolna, mintha éltem élted volna. Úgy szeress, mint ha jó volna, mintha szívem szíved volna. Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Tréfálkozó őszi levelekkel

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Tréfálkozó őszi levelekkel verse. Milyen száraz és hideg a lelkem, pedig te melengetted a kezeid közt! Milyen száraz és üres az ágyam, pedig teleszórtad a csókok aranyával! Csókok aranyával, arany levelekkel – de elhagytál a tréfálkozó őszi levelekkel. – Nem tudok aludni miattad, álmomban is ujjad simogatását érzem a homlokomon. Csillogó gyíkok […] Olvass tovább

  • in

    Csokonai Vitéz Mihály: A Magánossághoz

    Jöjjön Csokonai Vitéz Mihály: A Magánossághoz verse. Áldott Magánosság, jövel! ragadj el Álmodba most is engemet; Ha mások elhagyának is, ne hagyj el, Ringasd öledbe lelkemet! Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam; Hogy itt Kisasszondon reád találtam. E helybe andalogni jó, E hely poétának való. Itt a magános vőlgybe és cserében Megfrisselő árnyék fedez, A csonka […] Olvass tovább

  • in

    Gyurkovics Tibor – Hajnal

    Jöjjön Gyurkovics Tibor Hajnal verse. A nap aranyos karikája sugaraz rá nagy sisakot karját kinyújtva a tájba mint hajnali fáklya, lobog. Lesem, idejössz, ideérsz-e a fák közt? Rajz a vízen cikázik az árnya, a lépte hogy sajdul és fáj a szivem! Ne siess, ne siess, de szeretlek! Tudod-e, hova érsz, te leány? Itt zúgnak estente a vermek […] Olvass tovább

  • in

    Móra Ferenc: Szőlőúton

    Móra Ferenc: Szőlőúton Mely felénk int túlnan a garádon, A virágos, gyümölcsös liget, Fellegárnyat sugaras orcádon, Mondsza, édes szívem, mért vetett? Tudom én jól, bár nem mondja ajkad, Értem én jól, nincs miért tagadjad, Azt a vágyat, mely szívedbe kél – Lesz még kertünk nekünk is, ne félj! Látod, annyi álmomrul lemondtam, Hogy a lelkem […] Olvass tovább

  • in

    Babits Mihály – Reggeli ének

    Babits Mihály – Reggeli ének A reggelt éneklem, az enyhe szépet Ó reggeleim! jó reggeleim! Testem mint egy eleven béke ébred Tejjel és mézzel folynak ereim. Lelkem kilép az álom fürdejéből Megint üde már oszlik köde már. Kilép az álmok sötét erdejéből s egy dombra száll, egy kedves dombra száll. És így néz széllyel hajnala […] Olvass tovább

  • in

    Csoóri Sándor és a vers, ami sokak szívébe lopta be magát

    Csoóri Sándor neve hallatán sokakban felidéződik egy olyan világ, amelyben a költészet finom szálakon fonódik össze a mindennapok érzelmeivel és a lélek mélységeivel. A „Kék hó, kék madár” című verse ezen alkotások közé tartozik, mely a maga letisztult képeivel és melankolikus hangulatával szinte észrevétlenül lopja be magát az olvasók szívébe. Ebben a versben a kék […] Olvass tovább

  • in

    Reményik Sándor: Csukott ajkak

    Íme Reményik Sándor: Csukott ajkak verse. Csukott ajkak A csukott ajkak éle összeért, Mint összefagyott két virágszirom, A küzdés fájó nyomait, a vért Letörölte egy kéz nyugosztalón, Álombabékítőn, enyhén, puhán… A csukott ajkak éle összeért, Többé nem kérdezik: miért, miért? Csókra nem vágynak, szitokra nem nyílnak, A szó, mint hegye ki nem röppent nyílnak Ott […] Olvass tovább

  • in

    Várnai Zseni: Öreg nő sóhajt

    Jöjjön Várnai Zseni: Öreg nő sóhajt verse. Csak addig fájt, amíg harcoltam érte, amíg a lelkem égőn rátapadt, s egy reggelen rájöttem, hogy hiába: az ifjúság már tőlem elszaladt. Lemostam minden kendőzést magamról, hajamat sem festettem újra már, mint vert vezér, a fegyverem leraktam, s olyan vagyok most, mint egy téli táj. Mint a felhőkbe […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.