Zelk Zoltán „Feltámadás” című verse az 1956-os forradalom tragikus eseményeinek hatására született meg.
A költő sorai a fájdalom, a gyász és az emberi szenvedés mélységeit tárják fel, miközben a hősies áldozatot és a szabadság iránti vágyat is megörökítik.
A versben a halottak és az élők iránti tisztelet egybefonódik a feltámadás ígéretével, ahol a véráldozat nem vész kárba, hanem a jövő alapját képezi. Zelk őszinte és formátlan szavai a megrendülés állapotát tükrözik, de ugyanakkor reménnyel is átitatják a jövőt.
Ez a költemény a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményére emlékeztet, tiszteletet adva azoknak, akik életüket adták a szabadságért.
Jöjjön Zelk Zoltán: Feltámadás verse.
Úgy vonaglanak szavaim, mint Budapest kövein
a haldoklók, s oly formátlanok, mint a magyar ifjak
és munkások szétroncsolt holtteste. De lehet-e most
másként szólnom? Én nem tudok. Én nem tudok mást,
csak sikoltani. Felsikoltani az egekre és leborulni
a világ legnagyobb hősei, a mai magyar ifjak előtt.
Ó, magyar ifjúság, s ti város peremének meggyalázott
drága népe, hozzátok könyörgök: oldozzatok fel bűneimtől
és fogadjatok magatok közé, mert higgyétek el, a lelkem
már régen a tiétek. Isten áldjon benneteket, ti élők,
s Isten veletek, ti holtak, kiknek véréből leszen a
feltámadás.
