A versek oldala
Jöjjön Pilinszky János: Könyörgés című verse. Tág szemmel már csak engemet figyel, mint néma tó a néma csillagot, nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis ha megölném is, hinné: jó vagyok. Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni! az övé lenni, ha nem is egészen; megváltanám egy futó, tiszta csókkal, hisz egyek voltunk rég a drága mélyben. […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Az örök folyosó verse. A véghetetlen portikusznak egyhangu oldalívei rejtett forrásu fényben úsznak. Mi haszna széttekinteni? A síma égnek semmi ránca s szemed a földet nem leli. S tán e nagy ívek néma lánca a végtelenbe fűzve nyúl: holt oszlopoknak méla tánca huzódva, mozdulatlanúl légtengelyén az üres ürnek, s a külső sötétig […] Olvass tovább
Jöjjön Füst Milán – Szerelmes levél verse. A légen át szerelmesen, Veled ölelkezem, Szemem a messzeséget issza, Szájamat megmérgezem, Az arcomat elrombolom, Hogy aki lát, vagy hallja szóm, Hőköljön vissza, A tüzemet eltitkolom, S a sötét alkonyatba’ két karom Kitárom részegen eléd – Kitárom részegen! S a légen át egy dallamot, Egy édes dalt küldök […] Olvass tovább
Jöjjön Karinthy Frigyes – Lecke című verse. Megcsókoltalak, megmutatni, hogyan kell nékem csókot adni. Megfúltál, úgy öleltelek mutatni, hogy ölelj te meg. És sírtam is, ölelve térded, mert tudtam, hittem, hogy megérted, bő könnyeim, a könnyü bért, mit értem ontsz, a könnyekért. Eldobtam mindent – íme, lásd, hogyan lehet szeretni mást, kiért mindent százszor megadnál, ezerszer […] Olvass tovább
Jöjjön Mentovics Éva: Este a tóparton verse. Nyár esti felhő ágyat kínál, rajta a napfény elszundikál. Álmos az erdő, szunnyad a táj, fecskemadár is fészkére száll. Csendes a tópart, suttog a nád, lágy hullám ringat két vadkacsát. Tóparti fészket rejti a sás, benne fehérlik három tojás. Hullámzó vízen csillan a fény három fióka lesz az […] Olvass tovább
Jöjjön Osvát Erzsébet: Tanítóinknak verse. Tanító nénik! Tanító bácsik! Egy kisdiák áll előttetek. Kisdiák a sok százból, ezerből- Jóságotokat hadd köszönje meg! Hadd köszönjem azt az igaz kincset, amelyet ti adtatok nekünk. S amely bűvös erejével annyi új titokra nyitrotta szemünk. Neonfénynél is szebben világít a tudás, mit kaptunk tőletek. Szeretetünk sugárzik felétek. Ragyogja be […] Olvass tovább
Tóth Árpád: ŐSZI CHANSON Ôsz húrja zsong, Jajong, busong A tájon, S ont monoton Bút konokon És fájón. S én csüggeteg, Halvány beteg, Míg éjfél Kong, csak sírok, S elém a sok Tûnt kéj kél. Óh, múlni már, Ôsz! hullni már Eresszél! Mint holt avart, Mit felkavart A rossz szél… Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A fehér csönd verse. Karollak, vonlak s mégsem érlek el: Itt a fehér csönd, a fehér lepel. Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán, Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk, Állunk és várunk, csüggedt a kezünk A csókok és könnyek alkonyatán. Sikoltva, marva bukjék rám fejed S én tépem durván bársony-testedet. Nagyon […] Olvass tovább
Jöjjön Váci Mihály: A cigánylány verse. Egy rég elhamvadt nyáron láttam a cséplések arany porában. Ment fel a porszínű mennybe, szalmafelhővel görnyedezve. Az ostorrá font sugaraktól a bőre ki-kicsattan olykor. Ment fel a szőke kazalra, ő, a szomorú barna. Szipogva táncolt a törekben, térdét hűs vödrökkel törette. A pelyvahordó nyele két sebbé csókolta tenyerét. Ha […] Olvass tovább
Jöjjön Gárdonyi Géza – A kutya meg a nyúl verse. Valamikor réges-régen, a világnak kezdetén, minden állat békességben éldegélt a föld szinén. Ki volt akkor nagyobb úr, mint a kutya meg a nyúl! Erdőn, mezőn együtt jártak, együtt ettek, együtt háltak; megosztották, amit fogtak, szóval: jóbarátok voltak. Egyszer, hogy a tél beállt, és a hideg […] Olvass tovább
Jöjjön Baranyi Ferenc: Előled is hozzád verse. Szeretni foglak tegnapig. Jövőd múltamba érkezik s múltadból érkezik jövőm. Csak tegnapig szeress, de hőn. Mielőtt megismertelek, már szakítottam rég veled, nem is tudtad, hogy létezem, és szakítottál rég velem, elváltunk végleg, mielőtt megjelentünk egymás előtt, én jobbra el – te balra át. S most jobb a ballal […] Olvass tovább
Wass Albert: Búcsú Már eltűnt régen a hajó Veled és én még mindég kendőt lengetek. s amíg távolba réved a szemem: arcod vonásait idézgetem. tengerverés csapdos a partokon: benne hangod zenéjét hallgatom. S a szélben, mely hajamba beletép, ott érzem még a kezed melegét. De mindez búcsú már, tudom nagyon. Elnyel a távol, mint egy […] Olvass tovább