A versek oldala
Jöjjön József Attila: Alkohol verse. A rózsakötőjű nap csak nékem integet, De nem borulok elé, mert úgyis rogyadozik a lábam S nem is harcolhatok érte, Mert az alkohol Kopjás fiatal gerincemet A nyomorúság abroncsává görbíti már Lomha lángú poklos katlanában. Erős kezemmel remegéssé bomlok, ám A kérges, jó becsületű kéz Nyugodtan heverész Kinyíló nagy pihenésben […] Olvass tovább
Jöjjön Heltai Jenő: Csillagok verse. Ti csillagok, ti árva csillagok, Én is talán testvéretek vagyok. Mert az a sorsom, ami a tiétek: Égek, kiégek, ahogy ti kiégtek. Nem üstökös, parányi szürke bolygó, Magányos éji vándorhoz hasonló. Úgy járom itt lent ezt a földi pályát, Ahogy ti fönt a kék ég Szaharáját. Nem tudva merre, meddig, […] Olvass tovább
Jöjjön Áprily Lajos: Keresni fogsz verse. Áprily Lajos: Keresni fogsz Különös táj lesz, sűrű lesz a csendje, csak mélabúd halálos húrja szól. Belejajdulsz a süket végtelenbe, keresni fogsz, és nem leszek sehol. Olvass tovább
Jöjjön Komjáthy Jenő: A homályból verse. Ki fény vagyok, homályban éltem, Világ elől elrejtezém. Nagy, ismeretlen messzeségben Magányosan lobogtam én. Míg más napok ragyogtak egyre S imádta őket mind a nép; Addig szivem nem látta egy se, Nem érzé tiszta, nagy hevét. Sugaramat nem verte vissza, Magamban égő láng valék; Világomat gyönyörrel itta Csupán a […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A mesebeli János verse. Bajban van a messze város, Gyürkőzni kell a Halállal: Gyürkőzz, János, rohanj, János. Királyfiak s nagy leventék, Ha palástjukat ott-hagyták: Rohanj, ha rongy is a mentéd. Mesebeli király-lyánnyal Hogyha akarsz találkozni: Hadakozzál a Sárkánnyal. Csak a mese s csak az átok Tartott eddig így-úgy is még S jók e […] Olvass tovább
Nemes Nagy Ágnes: Szökőkút Mi szól a kertben? Mi szól a fákon? Talán a szél jár juharfaágon, talán szökőkút szökik ki sorban, ezer szökőkút, ezer bokorban? Ki itt a kertész? Talabér, Talabér! Mi szól a kertben, Talabér, Talabér? Hallani lent, fönt, hallani: cseng, csöng, Talabér, Talabér! – Nem a víz, nem a szél, nem a […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Most fehér a tűz verse. Vigasztaljátok a szenvedő alkonyokat, közéjük való kedvesem is Szomorú lángjaival zokogva kergetőzik Előttem szalad, megcsókoltam s az idő nagy némasággal elsüllyed körülöttünk De üres kezemmel hiába kapkodok utána A fájdalom vakító felületén Temetőkben világít a villany Könnyeink fekete kristályokat mosnak Nincsen szavunk, amit kimondhatnánk Elhamvadt maradék álmunk […] Olvass tovább
Jöjjön Füst Milán: Szellemek utcája verse. Olyat nem tudsz mutatni pajtás, – nem olyat a knidoszi táncmesterek sem tudnak feltalálni, Sem zenét, – minek nekem? magam csináltam egykor jó egynéhány dallamot S azt dúdolgatom, vagy még azt sem. Hallgatok. Az életem javát sötétben töltöm el, A mélyen elrejtező, néma férfikort. E sugallat hüvös. – Mint […] Olvass tovább
Kosztolányi Dezső: A kulcs Szobám kulcsát a tengermélybe dobták, és nem mehetek most haza. Egy tenger lett a távol, és tenger szívem panasza. E kulccsal zártam be aranyos üdvöm, e kulcs, e kulcs a babona. Most kriptakulcsa életemnek, mit nem találok meg soha. Azóta házam és hazám a tenger, s bennem a tenger szava él, […] Olvass tovább
JPetőfi Sándor: Disznótorban Nyelvek és fülek… csend, Figyelem! Szóm fontos beszédre Emelem. Halljátok, mit ajkim Zengenek; Egyszersmind az ég is Hallja meg. Hosszan nyúljon, mint e Hurkaszál, Életünk rokkáján A fonál. Valamint e sültre A mi szánk: Mosolyogjon a sors Szája ránk; S pályánk áldásával Öntse le, Mint e kását a zsír Özöne. S életünk […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály Előszó verse. Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég. Zöld ág virított a föld ormain. Munkában élt az ember mint a hangya: Küzdött a kéz, a szellem működött, Lángolt a gondos ész, a szív remélt, S a béke izzadt homlokát törölvén Meghozni készült a legszebb jutalmat, Az emberüdvöt, melyért fáradott. Ünnepre fordúlt a […] Olvass tovább
Várnai Zseni – Alkonyi fény Nem igaz, hogy nem fáj a hervadás, hogy belenyugszik sorsába a lélek, az állat is elbúvik, vackot ás, úgy megy neki a végső szenvedésnek. Reszket az ág, mikor a lombja hull, sír a virág, hogyha fonnyad szirma, csak én legyek bölcs, mikor alkonyul, mikor rámmered ifjúságom sírja?! Nem, nem vagyok […] Olvass tovább