A versek oldala
Juhász Gyula: Fekete Ipolynak Kegyes atyák kedves, hű utóda, Hadd köszöntsön vígan ez a dal (Egyszerű vers, nem ünnepi óda) Téged, derűs, örök fiatal. Nem hiába olvastad Horácot, Mosolyogva nézed a telet S a szelíd Virgilt forgatva, látod: Minden télre jő egy kikelet. Adjon Isten néked még sok évet, Mezei virágot, kerti bort, Tartsa meg […] Olvass tovább
Virág Benedek: Újesztendőkor Jer, kérjünk az Egek nagy Urától annyi segédet, Annyi erőt, hogy nyujthassuk hosszabbra hanyatló Napjait éltünknek szép érdemek által; ezekből Állnak az esztendők nem számból. Aki henyélve Töltött a vétkes puhaságnak kényes ölében Nyolcvan s több nyarat, sem jó atya, sem pedig édes Honjának híven szolgáló gyermeke, s polgár Társainak nem lévén […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Egy szomorú vers költeménye. Babits Mihály: Egy szomoru vers melyben a költő azon panaszkodik, hogy nincsen barátja. Nekem nem volt barátom, tőlem mindenki fut, társaim elkerültek mint idegen fiut, idegent, megvetettet, ki mindég mostoha, kit senki sem szerethet, nem is szeret soha. Magányosnak születtem, baráttalan vagyok, így lettem, ami lettem, mindentől elhagyott, […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: Az emberek verse. 1 Hallgassatok, ne szóljon a dal, Most a világ beszél, S megfagynak forró szárnyaikkal A zápor és a szél, Könyzápor, melyet bánat hajt, Szél, melyet emberszív sohajt. Hiába minden: szellem, bűn, erény; Nincsen remény! 2 Hallátok a mesét: a népnek Atyái voltanak, S amint atyáik vétkezének, Ők úgy hullottanak: […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor Holtomig ismeretlen verse. Mennyit egy maroknyi víz, mennyit egy vonalnyi rajz arcodból fölvillanthat; holtomig ismeretlent siratok, ha siratlak. Olykor talán a málló faldarab nyomán sejlő véletlen-formált arc vagy; holtomig ismeretlent siratok, ha siratlak. Máskor talán egy árnyék, fű-, fa-, vagy virág-játék, az is rád hasonlíthat; holtomig ismeretlent siratok, ha siratlak. Földből és […] Olvass tovább
Jöjjön Nagy László: Bánatot váltunk verse. Bánatot váltunk szerelemre, apadj le szívem ijedelme, ne esedezz holdatlan estért, világossággal jön, ki megtért. Akit oly sokszor megdaloltál viharból jövő liliomszál, piros liliom, nem fehérlő, letörni nem tudta a ménkő. Tekintetemtől megszelídül, szívzuhogástól földre szédül, szemeit ájultan behúnyja, szeretni kell újra, meg újra. Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Mózes imája verse. Hatalmas úr, sziklás erősség, te láthatatlan nagy titok. Intesz, s a földi munka hősét dörgő szavaddal elhivod. Te fenn a csillagoknak ormán trónolsz ragyogva, komolyan. Mi itt törődünk lenn mogorván s tűn életünk, mint a folyam. Te tündökölsz a másvilágon magánosan, győzhetlenül. A mi sorsunk csak röpke álom, mely […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Milyen az ősz?… verse. A felhő sem olyan, mint nálunk És milyen más az őszi fény! Nem csókol oly megejtő csókkal, Mint ifjuságom szép helyén. – Milyen az ősz? Olyan bűbájos Álomba ringat most is ott?… Megkérdeném, de messze vagytok, Százszor irigyelt boldogok. Megkérdezem magától, édes: Milyen az ősz? Oly szép talán, […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János: Népdal verse. Duna vizén lefelé úsz a ladik, A ladik, Róla muzsikaszó, muzsikaszó, csimpolyaszó Hallatik; Juhaj! viszik a piros almát, barackot, Juhaj: Kevibe Szent-Endréről menyasszont! Piros almát eladják a budapesti Piacon, Abbul cifrálkodik Kevibe’ a piros arcu Menyasszony: Juhaj! de derék ruha ez a fejkötő: Megfér ezalatt akármennyi szerető! Kevi csárda reggel […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Ballada Írisz fátyoláról verse. Megjön a tavasz tarkasága: fehér pöttyök és piros pontok, virágos fák, tavaszi gondok, tavaszi sírok ciprusága, fehér virág hull barna sárba, szelet mond az alkonyi pír is; halálvágy száll a bús muzsákba, mikor zöld köntösét cifrázza Irisz. S megjön a nyárnak tarkasága: poros utak, száraz porondok, a kertkarókon […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A Csók-csatatér lovagjai verse. Csók-csatatéren minden éjjel, Mikor már sok a halott, Jönnek hirtelen, szárnysuhogva Testetlen, szép lovagok. Fehér az arcuk, bánatos-bús, Láng-leplük szinte vakít S összeszedik Csók-csatatérnek Elhullott bajnokait. Kék hegyek mélyén élnek ők mind, Hol csókunk üdve remeg S itt kapnak majd életet újból Csóktépett holttetemek. Tiszta fehér itt minden, […] Olvass tovább
Kiss Jenő: Anyád szemében Anyád szemében ott a nap; sugarai rád hullanak, hogy nőj te szépen. Anyád szemében ott a hold, beteg, ha voltál, rád hajolt a lázas éjben. Anyád szemében ott a víz; a könny, ha utad félre visz, jaj! baj ne érjen… Anyád szemében ott a tűz: ha csüggednél, szívedbe tűz, lobogjon, égjen! Olvass tovább