A versek oldala
Jöjjön Szabó Lőrinc: Az anyák verse. Csak egy voltak kivétel, az Anyák Szentek és ápolónők: a csodát, a jelenést láttam bennük. A nagy odaadást, az aggodalmakat, a virrasztást, a könnyet, s mind, amit a no szenved, ha otthon dolgozik, a gondviselést. Hogy testileg mi a férj, feleség s a család viszonya, nem sejtettem-kutattam. Valami, éreztem, […] Olvass tovább
Jöjjön Pákolitz István: Hajó verse. Jön a hajó. A kéménye szikrát szórt a vízre, égre; hosszú szalag kék – ezüstje: messze kígyózik a füstje. Jön a hajó. Itt van, megáll, a futástól liheg, zihál. Sípszó hangzik, jól kitartva, tódul a nép ki a partra. Ha nagy leszek, hajós leszek, napellenzős sipkát veszek, sípolok és szalutálok, […] Olvass tovább
Jöjjön Móra Ferenc: Búcsúzik a rigó verse. Móra Ferenc: Búcsúzik a rigó Harmatot hullajtó halovány hajnalon feketerigó fúj furulyát a gallyon. „Az ég fényeskedik, harmat permetezik, távol hegyek ormán tavasz ébredezik. Virágszagú szellők vígan fujdogálnak, üzenetét hozzák tölgyerdő hazámnak: Ibolya kék szeme nyílik, nyíladozik, galagonyabokrok rügye fakadozik. Lombosodó ágán moharuhás fáknak, asztal terül már az […] Olvass tovább
Jöjjön Csokonai Vitéz Mihály – Egy eleven rózsához verse. Nincs tavasszal, nincs se nyáron, Mint te, ollyan rózsaszál; Még nagyobb díszt nyerne Sáron, Csak te ott virítanál. Rózsaszínnel játszadoznak Két virító arcaid, Rózsamézzel harmatoznak Csókra termett ajkaid. Látta kellemid Citére, Látta és irígykedett, Hogy pirosló lába-vére Képeden büszkélkedett. Hófejér tekintetednek Hajnalán nyílásba jött Rózsaszálacskák ferednek Tiszta téjhabok […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János Évnapra verse. Nyolcvan év Ritka szép; Hetven év Jó, ha ép; Hatvannégy esztendő: Untig elegendő. Olvass tovább
Juhász Gyula: Fekete Ipolynak Kegyes atyák kedves, hű utóda, Hadd köszöntsön vígan ez a dal (Egyszerű vers, nem ünnepi óda) Téged, derűs, örök fiatal. Nem hiába olvastad Horácot, Mosolyogva nézed a telet S a szelíd Virgilt forgatva, látod: Minden télre jő egy kikelet. Adjon Isten néked még sok évet, Mezei virágot, kerti bort, Tartsa meg […] Olvass tovább
Virág Benedek: Újesztendőkor Jer, kérjünk az Egek nagy Urától annyi segédet, Annyi erőt, hogy nyujthassuk hosszabbra hanyatló Napjait éltünknek szép érdemek által; ezekből Állnak az esztendők nem számból. Aki henyélve Töltött a vétkes puhaságnak kényes ölében Nyolcvan s több nyarat, sem jó atya, sem pedig édes Honjának híven szolgáló gyermeke, s polgár Társainak nem lévén […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Egy szomorú vers költeménye. Babits Mihály: Egy szomoru vers melyben a költő azon panaszkodik, hogy nincsen barátja. Nekem nem volt barátom, tőlem mindenki fut, társaim elkerültek mint idegen fiut, idegent, megvetettet, ki mindég mostoha, kit senki sem szerethet, nem is szeret soha. Magányosnak születtem, baráttalan vagyok, így lettem, ami lettem, mindentől elhagyott, […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: Az emberek verse. 1 Hallgassatok, ne szóljon a dal, Most a világ beszél, S megfagynak forró szárnyaikkal A zápor és a szél, Könyzápor, melyet bánat hajt, Szél, melyet emberszív sohajt. Hiába minden: szellem, bűn, erény; Nincsen remény! 2 Hallátok a mesét: a népnek Atyái voltanak, S amint atyáik vétkezének, Ők úgy hullottanak: […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor Holtomig ismeretlen verse. Mennyit egy maroknyi víz, mennyit egy vonalnyi rajz arcodból fölvillanthat; holtomig ismeretlent siratok, ha siratlak. Olykor talán a málló faldarab nyomán sejlő véletlen-formált arc vagy; holtomig ismeretlent siratok, ha siratlak. Máskor talán egy árnyék, fű-, fa-, vagy virág-játék, az is rád hasonlíthat; holtomig ismeretlent siratok, ha siratlak. Földből és […] Olvass tovább
Jöjjön Nagy László: Bánatot váltunk verse. Bánatot váltunk szerelemre, apadj le szívem ijedelme, ne esedezz holdatlan estért, világossággal jön, ki megtért. Akit oly sokszor megdaloltál viharból jövő liliomszál, piros liliom, nem fehérlő, letörni nem tudta a ménkő. Tekintetemtől megszelídül, szívzuhogástól földre szédül, szemeit ájultan behúnyja, szeretni kell újra, meg újra. Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Mózes imája verse. Hatalmas úr, sziklás erősség, te láthatatlan nagy titok. Intesz, s a földi munka hősét dörgő szavaddal elhivod. Te fenn a csillagoknak ormán trónolsz ragyogva, komolyan. Mi itt törődünk lenn mogorván s tűn életünk, mint a folyam. Te tündökölsz a másvilágon magánosan, győzhetlenül. A mi sorsunk csak röpke álom, mely […] Olvass tovább