in

Gárdonyi Géza: A harmonika

Jöjjön Gárdonyi Géza: A harmonika verse.

Óh, talán ez igaz sem volt,
ezt csupán csak álmodtam:
nyári estén, csöndes estén,
ablakánál állottam.
Fenn az égen csillagezrek,
lenn a földön lágy homály;
valahol a faluvégen
harmonika muzsikál.
Valamelyik parasztlánynak
tiszteleg a Gál fia.
Együgyű kis hangszer biz ez:
csizmadia-muzsika.
S mégis ime álmodozva
hallgatjuk a muzsikát.
Van abban, van, valami bús,
édes-kedves mélaság,
amihez csak nyári éj kell,
csönd, homály és csillagok,
s egy könyöklő szőke leány,
kinek szeme ránk ragyog.
Egyre messzebb, egyre halkabb,
már a mélabús zene;
belévegyül lassankint az
ákáclombok halk nesze.
Aztán újra méla csönd van…
Kél a hold a fák mögött…
Vilma súgja: – Holnap este.
És én súgom: – Eljövök.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Sinkovits Imre verset mond – Tóth Árpád: Körúti hajnal

Vörösmarty Mihály: Remény és emlékezet