Jöjjön Janus Pannonius: A roskadozó gyümölcsfa verse.
Én, aki nyílegyenest törtem sudarammal az égnek,
Seprem most leborult lombozatommal a port.
Nem külső, idegen terhek roskasztanak engem,
Önnön termésem húzza le bús fejemet.
Társaimat viharos villámok döntik a földre,
Rám ez a dús termés hozza a halált.
Ép volnék ma is én, ha nem önt el a százszoros áldás:
Mind az enyém a gyümölcs, mely íme porba terít.
Nincs más hátra: a balta setét vasa vágja el éltem,
S máglyák lángjai közt pusztulok el megadón.
Jobb a diófának: termése miatt verik őt le,
Engem a termésem súlya tört össze maga.
Épp ily díjat nyert Agememnon hitvese hajdan,
S az, ki a háborúba küldte gyanútlan urát.
Ó, de ha így fizet, ily gonoszul, anyjának a gyermek,
Akkor a természet szent joga, jaj, hova lesz?
Azt diktálja az ész: ne akarjon szülni az asszony,
Vesszen a magzat, amely duzzad az anyja ölén.
Bárcsak durva fagyok perzselték volna le szirmom,
Amikor ifjú tavasz csalta ki bimbaimat!
Vagy letarolták volna a vad szelek a be sem érett,
Zsenge bogyót, sűrűn nőtt, buja kincseimet!
Meddő anyám várna csak arra, ki lankad a hőtől,
S nem másért, csak ezért tisztelik úgy a platánt.
Karcsú szép, sudaras törzsek, hallgassatok énrám,
Széttárván ölelő, széles-erős karotok:
Díszes kerti gyümölcs ne legyen soha szívetek álma,
Éppen elég, ha lomb lep, noha magtalanul.
Rátör a büszke gyümölcs a sudárra, mely élteti-hordja,
Egyszerűen, szelíden díszlik a fán a levél.
És te, ki erre kerülsz, ágast állítani ne restellj
Csüggő gallynak, emeld helyre a dűlt terevélyt.
Gyakran gyógyította be már gyöngéd idegen kéz
A rokon által ütött mély, szomorú sebeket.
Rakj hát holmi karót e szegény ágaknak aljára,
Szedni valód is akad, újra ha erre kerülsz.
Tenned terhed is úgy könyörüljön, s véreid ádáz
Tetteit úgy ne legyen felpanaszolni okod.
A vers Jordán Tamás előadásában megtalálható a Vers mindenkinek DVD első részében.
