in

Jékely Zoltán: Futballisták – verselemzés

Íme Jékely Zoltán: Futballisták – verselemzés.

Költőink sok szép verset írtak a labdarúgás dicsőségére (és olykor a foci túlértékelése ellen).

A fociversek szerző közül jó néhányat nem volna szabad kifelejteni, például Zelk Zoltánt, aki nemcsak a lóversenyeknek, hanem a futballmeccseknek is szorgalmas látogatója volt.

A legszebb verset a futballról azonban Jékely Zoltán írta Futballisták címmel.

A nagy költő nagy versei közt is külön hely illeti a művet. Nemcsak a futballról szól, hanem az egész emberi létről, gyerekkori álmainkról, voltaképpen azokról az álmokról, amelyeket az egész magyar nép – és persze sok más nép is, főleg a kicsik közül – szövöget arról, hogy azértis viszi valamire, azértis megmutatja:

„Egy roppant meccsre készülődtem, / Melyet talán Uruguay / népével vívunk a mezőben, / és győzni, vagy halni muszáj!” A felnőtt emlékeiben most is él ez a vágy olthatatlanul: „S mint Toldi vén lovában harc zajátul, / a régi tűz bennem is fellobog, / s, szép passzaiktól, megfogyatkozott / combizmom össze-összerándul.” A vers az általános, örök emberi jelképek szintjére emeli a focit: „- Mindig lesz a nagyvárosok határán / egy-egy letarolt gyepű rét, / hol hűvös alkonyati órán / hallani e mély dobzenét, // mely mérföldekről mágnesez magához / labdaéhes diákot és inast, / s egy-egy bolyongó, dérütött pasast, / ki eltűnődve dől a kapufához.” – áll az esolap.hu oldalon a versről.

A még Kolozsvárott született Futballisták az életképtől jut el a nosztalgikus emlékezésig, majd a mulandóságon merengő elégikus életbölcseletig.

A külvárosi réteken labdát kergető kamaszok önfeledt játékának leírásával indul, a játék látványa kelti fel az ifjúság tündéri emlékét és a vágyakozást az elveszített világ iránt, ezt a csendes nosztalgiát azonban szelíd önirónia szövi át.

Hirdetés

A költemény zárószakaszai azután egyetemessé tágítják a mulandóságon érzett fájdalmat, az ifjúságtól búcsúzó költő nosztalgikus hangulatát:

– Mindig lesz a nagyvárosok határán
egy-egy letarolt gyepü rét,
hol hűvös alkonyati órán
hallani e mély dobzenét,

mely mérföldekről mágnesez magához
ladbaéhes diákot és inast,
s egy-egy bolyongó, dérütütt pasast,
ki eltűnődve dől a kapufához. – írja az oszk.hu

Jöjjön Jékely Zoltán: Futballisták verse.

Zöld réten döng a barna futball,
– különös dzsungeli zene –
eget jár s földre-földre huppan,
gyermekkorból hős izenet.

S akik rúgják mindig ugyanazok:
száguldozók és daliásak,
teltcombú, fürge kamaszok,
virágai az ifjúságnak.

Valaha én is így loholtam
egy vakmerő gólhelyzetért,
s ha ellenfelem utolért,
fejem csapdostam elomoltan.

Egy roppant meccsre készülődtem,
melyet talán Uruguay
népével vívunk a mezőben,
és győzni vagy halni muszáj!

De jaj, mit lett a csapatunkkal?
A Tornakertből vad vihar
szórt szét bennünket s oly hamar
lőn utcakölyköké a futball!

Most e döngés emlékezésbe ringat,
mely egyszersmind öröm és árva-kín,
s új ifjúság tülekedésein
keresem régi mozdulatainkat.

S mint Toldi vén lovában harc zajátul:
a régi tűz bennem is fellobog,
s szép passzaiktól megfogyatkozott
combizmom össze-összerándul.

Hirdetés

– Mindig lesz a nagyvárosok határán
egy-egy letarolt gyepü rét,
hol hűvös alkonyati órán
hallani e mély dobzenét,

mely mérföldekről mágnesez magához
ladbaéhes diákot és inast,
s egy-egy bolyongó, dérütütt pasast,
ki eltűnődve dől a kapufához.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Bitang jó kérdések VILLÁMKVÍZ 1. rész

Tóth Árpád legismertebb versei – Hányat kedvelsz belőlük?