in

József Attila: Reménytelenül

Jöjjön József Attila: Reménytelenül verse.

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban…

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó – –

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam – –

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék – –

József Attila: Reménytelenül – verselemzés

Az elidegenülés motívuma a leghangsúlyosabb képpel a Reménytelenülcímű versLassan, tűnődvealcímű első részében (1933) jelent meg. Reális, tárgyias az a kép és az a helyzet, amelyben az ember, majd a költő megjelenik az első és a második szakaszban, de az a sík mégsem egy adott tájban található. Az emberi tudat drámáját jeleníti meg a vers: egy felismerést s az abból levont következtetéseket. Az ember életútján sok mindent megpróbál, tapasztalatai felnőtté teszik, s e folyamat egy pontján azt kell tudomásul vennie, hogy sorsa le van zárva, nincs mit remélnie, a remény csalóka, becsapja az embert. Látszólag ellentmondásos, hogy ezt a zártságot, bevégzettséget éppen a lehatárolatlan tér költői képeivel fejezi ki a vers. De nem ellentmondásról, csupán ellentétről van szó, amely az ember parányi volta és a világegyetem végtelensége, az ember és az ember nélküli világ kietlensége közt feszül, s amely még végletesebbé és érzékelhetőbbé teszi a reményvesztettség állapotát. Arról a síkról út nem vezet sehova, s visszafordulni sem lehet. – áll a Sulinet anyagában a versről.

Íme a Reménytelenül angolul

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Mentovics Éva: Elmesélem, hogy szeretlek

Ismered-e jól József Attila versét? Mama kvíz