József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat verselemzés.
Tudod, hogy nincs bocsánat (1937)
A költő 1937 júniusában írta, József Attila kései költészetének egyik legismertebb darabja. A személyiség ellehetetlenülésének végső stációját rögzíti. Szenvedélyes drámai párbeszéd, melyet a költői én önmagához intéz (önmegszólító vers), és amelynek csak az egyik felét halljuk. A kiinduló és egyúttal a végeredményt összegező állítás, melyre az összes többi épül: „Légy, ami lennél: férfi”. Nemcsak Kosztolányi Dezső Számadás című szonett-ciklusának „hát légy mi vagy: végképp boldogtalan” sorával állítható párhuzamba, hanem Petőfi sztoikus maximájával is („Ha férfi vagy, légy férfi”).
A középpontban álló konfliktushelyzet: a személyiség megvalósításának elmulasztása, amiért valamiképpen ő maga is felelős, jóllehet a társadalom sem kínált megfelelő szerepet számára. A negyedik versszak utolsó két sora eredetileg az emberiség és önmaga megvetésére szólított fel: „ezt az emberiséget / magaddal együtt vesd meg”, ezt fordította ellenkezőjére a későbbi változat: „ezt az emberiséget, / hisz ember vagy, ne vesd meg.” Ignotus Pál emlékezése szerint volt még egy harmadik variáns is („s ezt az emberiséget, / hisz ember vagy, szeresd meg”), amit ő túlzásnak tartott, s arra hivatkozva, hogy megtöri a vers hangulatát, lebeszélte róla a költőt.
Együttérző társak, közösség nélkül az ember menthetetlenül magára marad. A lírai én könyörtelen tárgyilagossággal néz szembe és számol le csődbe torkolló életútjával (a mellérendelések és nyomatékos állítások végleges befejezettséget, evidenciaszerű bizonyosságot sugallnak). A levonható konzekvenciák (kivonulás, öngyilkosság) ellenében még a szerelem sem látszik megvalósítható alternatívának, mert feltételei (a föltétlen hit és bizalom) csak az értelem szögre akasztásával lennének teljesíthetők. A második versszakban emlegetett „bűn” jelentése többértelmű, hiszen legalább annyira terheli a társadalom, mint az egyén számláját; tragikus irónia, hogy az ő sorsa nyújt erre példát („bizonyság vagy erre”). – írja az irodalom.elte.hu
A vers egy belső vitát összegez
„Önmegszólító vers, amely verstípus Balassy óta van jelen költészetünkben. A költő önmagát szólítja meg abban az élethelyzetben, amely nem csak válságot, hanem annak a válságnak legyőzését is kifejezi. A vers egy belső vitát összegez, egy magatartás megformálódásához, gondolati anyagát tárja elénk. József Attila esetében a felismerés valamennyi szerep elutasítását és egyetlen szerep, a halál vállalását jelenti. Így válik az önmegszólító vers végső létösszegzéssé.
A vers kulcsmondata „Légy, ami lennél: férfi) azonban az öngyilkosságra való felszólítás egyértelművé teszi, hogy az életben nincsen számára vállalható szerep. Egyetlen alternatíva benne még a Flóra szerelem, de azt is elveti, hiszen ez a remény is öncsalatás lenne. A személyiség már minden reménytartalékát mozgósította, nincs út tovább. Fontos a vers bűnfogalma is. (általában is gyakori József Attila kései verseiben a bűn, a bűnösség, a bűntelenség és a bűnhődés gondolatköre) a bűn nem más, mint az öntörvényű személyiség megalkotásának elmaradása, az igazi szerep betöltésére való képtelenség.” – zárja elemzését Dr. Mészáros Ádám párkapcsolati mediátor
