Jöjjön Kosztolányi Dezső: Litánia verse.
Az én koromban:
zörgött az egekben a gépek acélja.
Az én koromban:
nem tudta az emberiség, mi a célja.
Az én koromban:
beszéltek a falban a drótok, a lelkek.
Az én koromban:
vad, bábeli nyelvzavarok feleseltek.
Az én koromban:
öngyilkosok ezrei földre borultak.
Az én koromban:
méreggel aludtak el a nyomorultak.
Az én koromban:
kínpadra feküdtek az árva, beteg nők.
Az én koromban:
lélekbe kutattak a lélekelemzők.
Az én koromban:
mint koldusok álltak a sarkon az épek.
Az én koromban:
recsegtek a trónok, a bankok, a népek.
Az én koromban:
mily dal remegett, a velőkig üvöltő.
Az én koromban:
prózára szerelte a verset a költő.
Az én koromban:
mindannyian ó de magunkra maradtunk.
Az én koromban:
sírtunk, amikor kenyerünkbe haraptunk.
Az én koromban:
nem volt, ki szegény szíveket melegítsen.
Az én koromban:
álmatlanul ült arany-ágyon az Isten.
Köszönjük, hogy elolvastad Kosztolányi Dezső költeményét.
Mi a véleményed a Litánia írásról?
Írd meg kommentbe!
