Márai Sándor és a vers, ami sokak szívébe lopta magát
Márai Sándor, a 20. század egyik legnagyobb magyar írója és művelődési személyisége, költőként és prózaíróként is maradandót alkotott. Számos művével nem csak a magyar, hanem a világirodalom részévé is vált.
Márai művészetének ereje részben abból adódik, hogy személyes tapasztalatait, érzelmeit és gondolatait fogalmazta meg olyan általános emberi kérdések mentén, mint a szerelem, az emlékezés, az öregség vagy az önismeret. Nem csoda tehát, hogy olvasók ezrei találták meg saját érzéseik visszhangját verseiben és regényeiben.
Számos Márai-vers került az olvasók szívébe, így különös kihívást jelent egyetlen vers kiemelése közülük.
Ám ha egy olyan versre gondolunk, mely széles körben népszerűvé vált és sokak szívében mély nyomot hagyott, akkor az alábbiakban egy példa tekinthető erre.
Márai Sándor: Hol vagyok?
Ülök a padon, nézem az eget.
A Central Park nem a Margitsziget.
Milyen szép az élet, – kapok, amit kérek.
Milyen furcsa íze van itt a kenyérnek.
Micsoda házak és micsoda utak!
Vajon, hogy hívják most a Károly körutat?
Micsoda nép! – az iramot bírják.
Vajon ki ápolja szegény Mama sírját?
Izzik a levegő, a Nap ragyog.
Szent Isten! – hol vagyok?
