A 11. hónapnak is megvan a maga hangulata. A hideg időben bebújhatunk meleg otthonunkba, a kanapénkon elkortyolhatunk egy finom forró csokit, és mellé elolvashatjuk az alábbi szerzeményeket.
Íme a meghitt novemberi versek!
Füst Milán: Nyilas – hava
Ősz van, korán sötétül és künn esik.
Vénül az idő s könnyei szakállára peregnek.
Magános lélek! S ködös éjjeken át didereg,
S csak ködös hajnalidőbe derül, mikor rohanó,
Tengerzöld felhők úsznak az égen. Holtan
Fekszik a lélek ilyenkor s boldog. Jószívű szellem,
Idegen szellem közeleg s tengerzöld
Szőlőfürtöt tart bús arca elé…
Juhász Gyula: November
Nem is búcsúzott, elment szótalan,
Az ifjúságom, íme odavan.
Nem is tudtam, hogy valaha volt,
Hisz mindig búról és gondról dalolt.
Nem is szerettem fanyar új borát,
Asszonytalan és pénztelen sorát.
Nem is sirattam el, csak csöndesen
Elbámulok az eltűnt éveken:
És ma sír, zúg, búg, zendül az avar:
Holt ifjúságom most élni akar!
Csokonai Vitéz Mihály: November
Eljött már november didergő hónapja,
Hideg szele a fák ágait megcsapja.
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel,
A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.
Jer, barátom, minden únalmat űzzünk el
Az új boron vídám beszélgetésünkkel.
Van elég gesztenye, van elég noszpolya,
Van dió; melyik kell? mind jó borkorcsolya.
Gazdagabbak leszünk akármely bárónál,
Csendességben űlvén itt a kandallónál.
Az az óros kancsó megint jár közöttünk,
Tudod, mint tegnap is, mikor haza jöttünk.
Még ugyan a borom nem forrt ki egészen,
De semmi; potomra minek heverésszen?
Most még jobban is csúsz, mert édes valóba,
S különben sem látszik színe a kancsóba.
És ha az elsőtől még kedved nem dúzzad,
A másik kancsót is körömhegyig húzzad.
Magam is fogok te utánad tenni:
Törik, szakad, mégis vígan kell ma lenni.
Vígan ma, barátom! és ha pitizálunk,
Róziról is egy-két sort dallarizálunk.
S ki tudja? hátha még táncot is kell várni?
S hatos minétet is fogunk ketten járni?
Neveted? de több is történhetik itt még:
Bolond az, barátom, aki okos mindég!
Le kell a mord képet néha-néha tenni.
S ha ennyi hívságra nem fogunk is menni:
Jer, legalább minden únalmat űzzünk el
Az új boron vídám beszélgetésünkkel!
Őrni: Novemberi ének
Előének
Nézegettem kertünket… szomorún, csendesen.
Megfagyott virágok hajlongtak a hűvös szélben,
könnyeket hullajtott a Természet, kis patak
keletkezett lábam előtt, szaladt kapun túlra.
A postást láttam a dűlőúton – integet
levéllel a kezében – borízűen énekelt:
– Esik eső karikára… – nevettem rajta.
A nótát szívből dalolva, szebb tavasszal! – szóltam.
Nyitott, hangulatos teraszunkra belépve,
olvasni kezdtem az írást, Barátom üzente,
szép, kacskaringós betűivel. – Nemsokára
meglátogatlak, vigyázzatok jól Magatokra!
Ének
Szürkésfehér, komor felhők kúsztak az égen,
délidőben járt, mégis alkonyatinak néztem
a tájat, a tág mezőn jégtócsák kószáltak,
a fenyves felett varjak gyülekeztek, dióval
csőrükben, károgtak, a szél így fújt: hess ide,
hess oda; Magas-Tátra illatát fűszerezte.
…Mikor megérkezett udvarunkba, álmosan
kopogtatva az ablakon, belépett házunkba,
hatalmas vándorbotjával fáradó – szürke
prémes sapkájú s ruházatú – öreg Vendégem.
Köszöntöttem és hellyel kínáltam, új borral,
megsimogatta a farkát csóváló kutyámat,
láttam, ahogy körülnézett, tetszett a kedves
otthon, a békét árasztó, meleget adó hely.
Elgondolkodott, fehér bajusza, szakálla,
barázdált arca: sok-sok idő tapasztalata.
– Szépek a festmények, csodálatos színeket
látok, ahogy ábrázolták a kék tengerszemet,
a sebesen vágtató hegyvidéki patak
kanyargó útját a völgybe, fenséges Dunánkba.
Érdekes szépirodalmi, lírai könyvek
sorakoznak, antik kiadásúak, tetszenek! –
Kedves szavait ittam, örömmel hallottam,
ám mutatóujját feltartva, tovább folytatta.
– Milyen világ lesz, ha elveszik a Tisztelet?
Az ifjúság így Gyermekeket, hogyan nevelhet…
ha nem nyújtják kezüket idős társaiknak!
Advent első gyertyája már fényesen fellobban,
érezzék meg szép üzenetét az Emberek:
szálljon a lelkünkre Áldás, Szent Béke, Szeretet! –
Este lett, elköszönt, fölnézett a mennyboltra,
egy nagy felhőre mutatva botjával, dalolta:
– Megrázom vastag dunnádat Aranyom! – nevetve
ismételte háromszor, majd ellépkedett fel
a sétányra, Mellette őzek, nyulak ugráltak,
s szállingózott a hó November Apó nyomában.
Lukács Bettina: November
Kinézek az ablakon,
Sárga levelek illatát érzem,
Kinézek újból, és
Nem jön, hogy elhiggyem.
Újra eljött az ősz,
S megváltozott minden.
A táj deres hidegében
Vegyes árnyalatú levelek
Lassan-lassan hullanak a földre.
Ez az évszak, mely
Mindent megváltoztat:
Természetet, hangulatot, embert.
Minden és mindenki
Nagy álomra készül…
Békesség borul a világra,
Csak engem gyötör a nyugtalanság.
Merre tűntél, édes napsugár?
Miért nem simogatod hideg arcomat?
Miért hajtsátok föld fele fejetek, leveleim?
Hova, merre tűntetek, dalos pacsirtáim?
Ne hallani már kellemes hangotok
Elbírhatatlan kínzást nyújt nékem.
Csak kinézek az ablakon,
Sárga levelek illatát érzem,
Becsukom az ablakot, miközben
Félénken visszapillantok, és
Fehér pillangók szálldogálását észlelem…
