in

Nemes Nagy Ágnes – Szerelmem, viziisten

Jöjjön Nemes Nagy Ágnes – Szerelmem, viziisten verse.

Szerelmem szép viziisten,
viziisten távoli tájon,
hol dús tavirózsa virágja
csókolja, becézgeti szájon.

Derekát a hínár körülússza,
ha mozdul a gyöngyszinű mélyben,
s ujjára kecses madarakként
halak raja ül palakéken.

S ha feláll – csapzott haja csorran,
csigák tapadnak a szélén –
gyürüket vet körben a hullám,
ahogy úszik a színe szegélyén.

Így látja a víz üvegén át,
párázva remegnek a bokrok;
– buja páfrány képe a tóból,
ha a zöldkezű hab belefodroz.

És látja a fényben a lepkét,
– villó halak árnya – hogy illan,
s hogy borzol a délszaki napfény,
mint angolnákban a villany.

S lát engem – ez ő, a tükör kitűnő,
nevetése kibuggyan a vízben,
és látja az ég – hogy az ég csupa tó,
– s vissza merül, viziisten.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Sík Sándor: Hiszek

Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám