Összeszedtünk néhány szerzeményt így augusztus végén. Búcsúztasd el méltó módon ezt a szép évszakot! Íme a nyárvégi versek!
Kiss Béla: Nyárutó
Elszálltak a fecskék,
fürge szelek járnak,
üszkös a bajusza
a kukoricának.
Lehullajtja a fa
elhervadt levelét,
szűken méri a Nap
tízfokos melegét.
Tele van a város
sárga falevéllel.
Varjúsereg károg
talpig feketében.
Sír a hegedűje
a tücsök prímásnak,
búcsúzóját húzza
a távozó nyárnak
Kőműves Ida: Nyár-végi búcsú
Lassan elmúlnak a hosszú nappalok,
szedelődzködik immár buzgón a nyár,
puttonyába rakja, mi jó és szép volt,
s itt marad nekünk a kifosztott táj.
Halványabban pislognak a csillagok,
ökörnyál úszik az elpilledt mezőn,
ördögszekeret hajt a rút őszi szél…
de bennem a nyár még visszaköszön.
Röpke bája hív a magányos parton,
– homokórában peregnek a szemek –
édes dinnyelé csorog még ajkamon,
s tudom, hogy egyszer én is elmegyek…
Horváth Imre: Nyár és ősz
Levelek hullanak
táncolva, pörögve,
pajkos szellővel
némán pörölve.
Szürke lovaikon már
köd úrfik járnak,
ekképpen üzen
az ősz a nyárnak.
És a derűs nyár
vajon mit csinál?
– Bezárja óriás égi boltját
lakatra,
üzenetét az ablakba
akasztja:
pihenni mentem, írjatok,
címem: Nap utca három,
találkozunk a jövő nyáron!
Rákos Sándor: Ezer fecske
Távoli partokon,
viola- égen,
elindul a hajnal
fehér ingében.
Csúcsról csúcsra lépked-
fényes uszálya
beleakad itt is, ott is
fába- virágba.
Nézzétek: itt lép a
kert alatt éppen!
Ezer fecske röpül
kíséretében.
Mikorra az égi
házba megtérnek,
a földeken fölhangzik az
aratóének.
Fésűs Éva: Vidám nyárutó
Augusztusban már a nyár
kissé őszben sántikál,
ábrándozik, nem nevet,
falevelet, festeget.
Körte pottyan, totyakos,
már a sün is pocakos,
folton- folt a káposzta,
kofa viszi városba.
Dinnye feje szép kerek,
olyan okos, szétreped!
Nyuszi füle nagyra nőtt,
ha leül is, látni őt.
Szóló szőlő, kilenc tő,
őrzi madárijesztő,
széna, szalma, félkalap,
aki látja, elszalad!
