in

Nyugodjon békében! “kizárólag az olvasóké volt és marad a jövőben is.”

Weöres Sándor temetése címmel 1989. február 9-én adott ki hírt az MTI – most ezt idézzük fel.

Gyászolók sokasága kísérte utolsó útjára csütörtökön a Farkasréti temetőben a 75 esztendős korában elhunyt Weöres Sándort.

A katolikus egyházi szertartást követően a ravatalnál elsőként Esterházy Péter író búcsúzott a költőtől.

A gazdag életműről szólva elmondta: csak a magyar emberek ismerhetik meg, egészében Weöres Sándor költői nagyságát, mert teljességükben csak magyar nyelvenfogadhatók be versei.

Weöres Sándort soha senki sem tudta kisajátítani a maga céljaira, kizárólag az olvasóké volt és marad a jövőben is. Versei révén könnyebb magyarnak lenni, s egyúttal írónak lenni is megtisztelőbb – mondotta Esterházy Péter.

Határ Győző író beszédében arról a költői tehetségről szólt, amely csak nagy ritkán adatik meg. A költő személyisége kapcsán elmondta: Weöres Sándor kivételes tehetsége, képessége átfogta a lírától a vallástörténeten át a filozófiáig a szellemi élet teljes tartományát, mégis mindig szerény maradt, úgyszólván a szerénység monomániása volt.

Puskin nyomán vallotta, hogy a költészet üzenete nem lehet más, mint maga a költészet, így a politika viharzónájában is képes volt függetlenségét bármely politikai befolyástól megőrizni.

Ezt a politikai függetlenséget, költői szabadságot említette meg Czibere Tibor művelődési miniszter is a költő emléke előtt tisztelegve. Weöres Sándor költőfejedelem volt – mondotta -, a fejedelmi magatartás azonban távol állott tőle. Sokkal inkább polgár volt, a szó legnemesebb értelmében. Századunk egyik legjelentősebb lírai életművét értékelve megállapította, hogy az tökéletes kifejezője a közös és az egyéni lét harmonikus egységének.

A sírnál Bata Imre irodalomtörténész, az Élet és Irodalom főszerkesztője idézte fel a költő alakját, emlékezve több mint húsz esztendős barátságukra és azokra a versekre, amelyeket magáénak vall – óvodástól aggástyánig – szinte minden nemzedék.

A gyászoló hozzátartozók, pályatársak, barátok és tisztelők a Szózat eléneklésével búcsúztak a költőtől, a XX. század magyar irodalma egyik legkiemelkedőbb személyiségétől, akinek sírját elborították a virágok és koszorúk. (MTI)

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Vajda János: A sírból

Kányádi Sándor: Február