Petőfi Sándor: Olaszország
Megunták végre a földöncsuszást,
Egymásután mind talpon termenek,
A sóhajokból égiháború
Lett, s lánc helyett most kardok csörgenek.
S halvány narancs helyett a déli fák
Piros vérrózsákkal lesznek tele –
A te dicső szent katonáid ők,
Segítsd őket, szabadság istene!
Nos, elbizott hatalmas zsarnokok,
Orcáitokrul a vér hova lett?
Orcátok olyan kísértetfejér,
Mikéntha látnátok kisértetet:
Azt láttatok, valóban, megjelent
Előttetek Brutusnak szelleme –
A te dicső szent katonáid ők,
Segítsd őket, szabadság istene!
Aludt Brutus, de már fölébrede,
S a táborokban lelkesítve jár,
Mondván: „ez a föld, honnan elfutott
Tarquin s amelyre halva hullt Cézár;
Előttünk meghajolt ez óriás,
S ti a törpéknek meghajoltok-e?” –
A te dicső szent katonáid ők,
Segítsd őket, szabadság istene!
Eljő, eljő az a nagy szép idő,
Amely felé reményim szállanak,
Mint ősszel a derűltebb ég alá
Hosszú sorban a vándormadarak;
A zsarnokság ki fog pusztulni, és
Megint virító lesz a föld szine –
A te dicső szent katonáid ők,
Segítsd őket, szabadság istene!
