Összeszedtük a híres szerző rövid, de annál többet mondó költeményeit. Olvasd el, elemezd, meglátod, mennyi igazság van bennük!
Íme a Petőfi Sándor rövid versek összeállításunk!
Petőfi Sándor: Meleg dél van...
Meleg dél van itt kinn a mezőben,
Rakja a nap a tüzet erősen.
Meleg dél van, meglippen a madár,
A fáradt eb kiöltött nyelvvel jár.
Két lyány gyűjti ott a széna rendét,
Két siheder hordja a petrencét,
Hejh de nem telik nagy kedvök benne,
mert ilyenkor súlyos a petrence.
Legjobb dolga van most a királynak,
Vagy ott annak a gulyásbojtárnak;
Király pihen aranyos karszéken,
Gulyásbojtár kedvese ölében.
Petőfi Sándor: A Nap
Mi az a Nap? mi az a Nap?
Nem is Nap az tulajdonkép.
Ugyan mi hát?… Hát semmi más,
Mint egy nagy szappanbuborék.
Valami óriásfiú
kifúja reggel keleten,
s szétpattan este nyugaton. –
És ez mindennap így megyen.
Szerelemnek rózsákkal…
Szerelemnek rózsákkal
Hintett nyoszolyája!
Megint lefektettem a
Lelkemet reája.
Szerelem rózsáiból
Tövis-e vagy illat,
Mely szívemig, életem
Gyökeréig elhat?
Akár tövis jut nekem,
Akár az illatja,
Mindegy! feküdj rá lelkem,
S álmodozzál rajta;
Álmodd meg azt a nagy szót,
Amely nincsen még meg,
Amely kifejezze majd:
Milyen forrón érzek!
Száll a felhő…
.
Száll a felhő, magasan, magasan,
Az én rózsám messze van, messze van.
Száll a felhő nyugatra, nyugatra,
A napnak is arra van az utja.
Szállj, felhő, szállj a rózsám fölébe,
Mondd, hogy oly bús a szivem, miként te.
Szállj te is, nap, a rózsám fölébe.
Mondd, hogy úgy ég a szivem, miként te.
TE A TAVASZT SZERETED…
Te a tavaszt szereted,
Én az őszt szeretem.
Tavasz a te életed,
Ősz az én életem.
Piros arcod a tavasz
Virító rózsája,
Bágyadt szemem az ősznek
Lankadt napsugára.
Egy lépést kell tennem még,
Egy lépést előre,
S akkor rájutok a tél
Fagyos küszöbére.
Lépnél egyet előre,
Lépnék egyet hátra,
S benne volnánk közösen
A szép meleg nyárba’.
Zöldleveles, fehér…
Zöldleveles, fehér
Virágos ákácfa,
Kék ruhában szőke
Kislyány van alatta;
Megeredt az eső,
Annak végét várja,
A pitvarajtóból
Kacsintgatok rája.
Gyere be, galambom,
Gyere a szobánkba!
Míg eláll az eső,
Űlj föl a ládánkra;
Ha magas a láda,
Rája fölültetlek,
Ha kemény az űlés,
Az ölembe veszlek.
Az álom…
Az álom
A természetnek legszebb adománya.
Megnyílik ekkor vágyink tartománya.
Mit nem lelünk meg ébren a világon.
Álmában a szegény
Nem fázik és nem éhezik,
Bibor ruhába öltözik,
S jár szép szobák lágy szőnyegén.
Álmában a király
Nem büntet, nem kegyelmez, nem birál…
Nyugalmat élvez.
Álmában az ifju elmegy kedveséhez,
Kiért epeszti tiltott szerelem,
S ott olvad égő kebelén. –
Álmamban én
Rabnemzetek bilincsét tördelem!
