Radnóti Miklós „Mint a bika” című verse az élet lendületéről, a belső erőről, valamint a sorssal való szembenézésről szól.
A fiatal bika képe a szabadságot, az életerőt és a szenvedélyt idézi meg, míg a megtorpanó bika a szomorú belátást, hogy az élet harca elkerülhetetlen.
A vers Radnóti szuggesztív képeivel és erejével megragadja az olvasót, miközben mélyen elgondolkodtat az emberi sorsról és a küzdelem értelméről.
Olvassuk el ezt a megrázóan szép költeményt, amely a bátorság és a megadás közötti finom határvonalat tárja fel.
Radnóti Miklós – Mint a bika
Úgy éltem életem mostanig, mint fiatal bika,
aki esett tehenek közt unja magát a déli
melegben és erejét hirdetni körberohangat
s játéka mellé nyálából ereszt habos lobogót.
És rázza fejét s fordul, szarván a sűrü,
repedő levegővel és dobbantása nyomán
gyötrött fű s föld fröccsen a rémült legelőn szét.
S úgy élek mostan is, mint a bika, de mint
bika, aki megtorpan a tücskös rét közepén
és fölszagol a levegőbe. Érzi, hogy hegyi erdőkön
az őzbak megáll; fülel és elpattan a széllel,
mely farkascsorda szagát hozza sziszegve, –
fölszagol s nem menekül, mint menekülnek
az őzek; elgondolja, ha megjön az óra, küzd
és elesik s csontjait széthordja a tájon a horda –
és lassan, szomorúan bőg a kövér levegőben.
Így küzdök én is és így esem el majd,
s okulásul késő koroknak, csontjaim őrzi a táj.
