Petőfi Sándor „Reszket a bokor, mert…” című verse mélyen átitatott érzelmekkel és bensőséges hangvétellel szólítja meg az olvasót.
A költemény egy meghatározó, lélekrázó vallomás a szerelemről, ahol a költő szívének rezdülései szinte tapinthatók. Ebben a versben Petőfi a természet apró jelenségeit – egy remegő bokrot, a Duna hömpölygését – használja fel, hogy a legbensőbb érzéseit kifejezze, miközben a szeretet és a vágyódás elemi erejű konfliktusa tárul elénk.
Nem véletlen, hogy ezt a verset sokan a magyar irodalom legmeghatóbb szerelmi vallomásai között tartják számon.
Jöjjön Petőfi Sándor – Reszket a bokor, mert… verse.
Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!
Teli van a Duna,
Tán még ki is szalad.
Szivemben is alig
Fér meg az indulat.
Szeretsz, rózsaszálam?
Én ugyan szeretlek,
Apád-anyád nálam
Jobban nem szerethet.
Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!
