in

Szabó Lőrinc: A tükör vallomása

Hirdetés

Jöjjön Szabó Lőrinc: A tükör vallomása verse.

– Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör.

Beszélj magadról: felelj neki, tükör!

– Elkapom arcod és a pillanat
szeszélyét, minden mozdulatodat,
mint mély eget a mély tenger színe,
befogadlak, mint senki sohase,
hívlak, jössz, eldobsz, és várlak megint,
és szeretlek a parancsod szerint,
sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok,
néha barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
aki nem kér semmit, csak néz s imád,
és nem akar lenni, csak általad,
csak árnyéka annak, ami vagy.

– Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör,
Szólj még magadról: felelj neki, tükör!

– Égsz, átgyúlok, és hideg maradok,
sírsz, visszasírok, s mégis hazudok,
szolgádnak hiszel, s nincs hozzád közöm,
felszínem ábránd, mélységem közöny,
tükör vagyok, nem sejted, míly csodás,
megfoghatatlan, tiszta látomás,
mert látomásod is visszaverem,
nem érezlek, nincs emlékezetem,
agyonlőheted előttem magad,
kihullsz belőlem, mint a pillanat,
kihullsz, nyomtalanul, üresen, bután,
mint az öröklétből a földi árny.

Köszönjük, hogy elolvastad Szabó Lőrinc költeményét.

Mi a véleményed A tükör vallomása írásról?

Írd meg kommentbe!

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Kosztolányi Dezső: Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most

Kosztolányi Dezső: Szerenád