Jöjjön Szabó Lőrinc: Magam ügyében verse.
Félelmes a fegyverem, emberek,
magam előtt tartom a szivemet.
Fáradt vagyok, a háborút unom,
de az igazságomat nem hagyom.
Az kell, igazság, – de a magamé!
a sorsomé, húsomé, véremé!
Fáradt vagyok hazudni, emberek;
hol van, akinél megpihenhetek?
Elfáradtam harmincnyolc év alatt,
kényelmesebb vállalni magamat.
Az igazság a legfőbb kényelem,
lelkem legfőbb kényelmét hirdetem.
Igazságomat, azt, ami vagyok,
meg kell őriznem s meg kell adnotok.
Másnak talán egyszerűbb útja volt,
az enyém eszmék háborúja volt.
Látom én ma is, eszmék, fényetek,
de mást is, a rettentő tényeket,
tudom, hogy ami másnak szenvedés,
azt megtenni, ha kell is, mily nehéz,
de mást is tudok: ha jön iszonyú
rémeivel egy végső háború,
ha népem élethalálharcba fog,
én ott állok, ahol a magyarok,
a véreim… Hisz máris ott vagyok…
Csak még békés győzelmet akarok,
győzelmes békét a fajtámnak, és
hogy ne legyen túlsok a szenvedés,
a pusztulás… Nem katona vagyok,
csak lelkem nyugalmáért harcolok,
és jobb szeretném tőled is, hazám,
ha kard helyett lelked bíznád reám,
s én úgy szolgálhatnám a sorsodat,
hogy nemesítlek, gazdagítalak.
Fáradt vagyok hazudni, emberek,
azt szeretem, akinél pihenek.
Azt szeretem, aki engedi, hogy
legyek nyugodtan az, aki vagyok:
hogy legyek költő, magyar és szabad,
kit nem küldenek és nem tiltanak,
költő, aki dísz és kincs és haszon,
ahogy kincs a Mátra s a Balaton,
s a hegy aranya, Dunánk halai,
földünk zsírja, fáink gyümölcsei.
Az igazat keresem: azt, aki
nem kényszerít, hogy hazudjam neki.
Mérd meg te is: bírod-e tűrni, hogy
legyek egészen az, aki vagyok.
Fáradt vagyok, mindig kényelmesebb,
igaz vagyok, mindig félelmesebb,
félelmes a fegyverem, emberek:
mindenre elszánt lelkiismeret.
Köszönjük, hogy elolvastad Szabó Lőrinc versét!
Mi a véleményed a Magam ügyében versről?
Írd meg kommentbe!
