in

Szabó Nándor Zsolt – A remény hajnala

Szabó Nándor Zsolt – A remény hajnala

Szürke remény fejét a fakó égre hajtja,
lomha módon kel fölébe egy új év hajnala,
szomorkodván, de hittel merít az életből,
iszonyodik a múlttól, és retteg a jövőtől.

Múló, piros szirmait felhők ezreire szórja,
csendesen a reménnyel együtt lopva elsuhan,
ködbe burkolózva, fagyottan ébred a táj,
az eső, mint harmatos gyöngy hullik rá.

Megbotlik az égi áldásban a napsugár lába,
áthatja azt arany fénnyel, karjába fogja,
aztán táncra kélnek színes mulatságban,
kíséri léptük szélnek szelíd suhogása.

Hinni kell, míg csak hinni lehet,
remélni, míg csak a szív remélhet,
dolgozni, hogy egyszer jobb legyen,
imádkozni az egy igaz Istenhez,

Új év, új esztendő, új esély s új remény,
de hiába, a rétből forró vér fakad még,
s hiába oly keserv és izzó szenvedés,
ha mit teszünk, az soha célba nem ér.

Könyörülj ó rajtunk teremtő, nagy Istenem,
kikbe egykoron leheltél akaratot és életet,
adj nekünk békés, szebb és boldogabb jövőt,
reményt, tanácsot, kegyelmet, sok-sok erőt.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Kormos István: A kevély kiskakas

Vörösmarty Mihály: A klastrom

...