A versek oldala
Jöjjön Ady Endre: Milyen az ősz?… verse. A felhő sem olyan, mint nálunk És milyen más az őszi fény! Nem csókol oly megejtő csókkal, Mint ifjuságom szép helyén. – Milyen az ősz? Olyan bűbájos Álomba ringat most is ott?… Megkérdeném, de messze vagytok, Százszor irigyelt boldogok. Megkérdezem magától, édes: Milyen az ősz? Oly szép talán, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A Csók-csatatér lovagjai verse. Csók-csatatéren minden éjjel, Mikor már sok a halott, Jönnek hirtelen, szárnysuhogva Testetlen, szép lovagok. Fehér az arcuk, bánatos-bús, Láng-leplük szinte vakít S összeszedik Csók-csatatérnek Elhullott bajnokait. Kék hegyek mélyén élnek ők mind, Hol csókunk üdve remeg S itt kapnak majd életet újból Csóktépett holttetemek. Tiszta fehér itt minden, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A Sion-hegy alatt verse. Borzolt, fehér Isten-szakállal, Tépetten, fázva fújt, szaladt Az én Uram, a rég feledett, Nyirkos, vak, őszi hajnalon Valahol Sionhegy alatt. Egy nagy harang volt a kabátja, Piros betűkkel foltozott, Bús és kopott volt az öreg Úr, Paskolta, verte a ködöt, Rórátéra harangozott. Lámpás volt reszkető kezemben És rongyolt […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Álmodik a nyomor verse. Duhaj kedvek Eldorádója, Száz tivornyás hely, ne bomolj. Csitt, most valahol, tán Ujpesten, Húszesztendős legénynek vackán Álmodik a Nyomor. Gyár-marta, szép, sovány, bús alvó, Melle horpadt, válla kiáll, Arcán zúzos, jeges nedvesség, Mosolyog. Szent, nehéz álmában Urabb, mint egy király. Tiszta ágyat és tiszta asszonyt Álmodik s vígan […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A magyar Messiások verse. Sósabbak itt a könnyek S a fájdalmak is mások. Ezerszer Messiások A magyar Messiások. Ezerszer is meghalnak S üdve nincs a keresztnek, Mert semmit se tehettek, Óh, semmit se tehettek. Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A kenyér verse. Mit esdve kért a jámbor názáréthi, Ma száz és száz átkozva, sírva kéri. Nem változtunk mi emberek: magunk, De, jaj, sokan, nagyon sokan vagyunk, Halk sóhajban ezreknek vádja reszket: Ma nem egy váll hurcolja a keresztet… Szent őrület, felséges, bamba, léha, Embernek lelke, életnek babérja, Amit lövell gyötrődő ember-elme, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – Szeretném, ha szeretnének verse. Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek. Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény, Lidérces, messze fény. De, jaj, nem tudok így maradni, Szeretném magam megmutatni, Hogy látva lássanak, Hogy látva lássanak. Ezért minden: önkínzás, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Az utolsó mosoly verse. Óh, nagyon csúnyán éltem, Óh, nagyon csúnyán éltem: Milyen szép halott leszek, Milyen szép halott leszek. Megszépül szatir-arcom, Megszépül szatir-arcom: Mosoly lesz az ajkamon, Mosoly lesz az ajkamon. Üveges, nagy szememben, Üveges, nagy szememben Valaki benneragyog, Valaki benneragyog. Mosolyos, hideg ajkam, Mosolyos, hideg ajkam: Köszöni a csókodat, Köszöni a […] Olvass tovább
Ady Endre – A fekete zongora Bolond hangszer: sír, nyerít és búg. Fusson, akinek nincs bora, Ez a fekete zongora. Vak mestere tépi, cibálja, Ez az Élet melódiája. Ez a fekete zongora. Fejem zúgása, szemem könnye, Tornázó vágyaim tora, Ez mind, mind: ez a zongora. Boros, bolond szívemnek vére Kiömlik az ő ütemére, Ez a […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A szép húsvét. Odukat és kriptákat pattant S bús árkokig leér a szava: Ilyen a Husvét szent tavasza S ilyen marad. Miért tudjon Ő az embervérről, Mikor künn, a Tavaszban Minden csoda csodát csinál S minden drága fizetség megtérül? Óh, Tavasz, óh, Húsvét, Emberek ősi biztatója, Csak azt szórd szét köztünk: Állandó […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Őszi éjszakán verse. A szél ha hűvös éjszakákon Lehűti mámoros fejem, A te hideg, utolsó csókod, Az jut eszembe énnekem. Hiába száll agyamra mámor S virrasztok annyi éjszakát, Mindig érzem annak a csóknak Halálos, dermesztő fagyát. Ajkad akkor tapadt ajkamra Utólszor… aztán vége volt… Talán tavasz sem volt azóta, Az egész világ […] Olvass tovább
Ady Endre: Kató a misén Pompás, fehér Karácsony-éjen Kidobta a szikrázó hóba, Kidobta a havas semmibe Magzatját a papék Katója. Aztán Kató, a kis cseléd-lyány, Szédülve, tántorogva, félve, Ahogy illik, elment maga is Éjféli, szent, vidám misére. Kató gazdája, az izmos pap S falusi nyája énekelnek: “Dicsértessék az egek ura, Hogy megszületett az a gyermek, […] Olvass tovább