Ajánljuk:

  • in

    Pilinszky János: Őszi vázlat

    Jöjjön Pilinszky János: Őszi vázlat verse. A hallgatózó kert alól a fa az űrbe szimatol, a csend törékeny és üres, a rét határokat keres. Riadtan elszorul szived, az út lapulva elsiet, a rózsatő is ideges mosollyal önmagába les: távoli, kétes tájakon készülődik a fájdalom. Köszönjük, hogy elolvastad Pilinszky János versét! Mi a véleményed az Őszi vázlat […] Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János: Trapéz és korlát

    Jöjjön Pilinszky János: Trapéz és korlát verse. Sötéten hátat forditasz, kisikló homlokodra a csillagöves éjszakát kezem hiába fonja. Nyakad köré ezüst pihék szelíd pilléi gyűlnek, bizalmasan belém tapadsz, nevetsz, – vadúl megütlek! Sugárzó párkányon futunk, elgáncsolom a lábad, fölugrasz és szemembe kapsz, sebezhetetlen állat! Elszűkül arcod, hátra buksz, vadul zuhanni kezdesz, az éjszaka trapézain röpűlsz tovább, […] Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János: Azt hiszem

    Jöjjön Pilinszky János: Azt hiszem verse. Azt hiszem, hogy szeretlek; lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz. De láthatod, az istenek, a por, meg az idő mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém, hogy olykor elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma. Ilyenkor ágyba bújva félek, mint a természet éjfél idején, hangtalanúl és jelzés nélkűl. Azután újra […] Olvass tovább

  • Pilinszky János: Kihűlt világ

    Jöjjön Pilinszky János: Kihűlt világ verse. E világ nem az én világom, csupán a testem kényszere, hogy egyre beljebb, mint a féreg furakodom beleibe. Így táplálkozom a halállal, és így lakik jól ő velem; az életem rég nem enyém már, vadhúsként nő a szivemen. Minden teremtett elevenből kijózanodva a szemét így ütközik ki, leplezetlen föladva […] Olvass tovább

  • Pilinszky János: Ne félj

    Jöjjön Pilinszky János: Ne félj verse. Én megtehetném és mégsem teszem, csak tervezem, csak épphogy fölvetem, játszom magammal, ennyi az egész, siratni való inkább, mint merész. Bár néha félek, hátha eltemet a torkomig felömlő élvezet, mi most csak fölkérődző förtelem, mi lesz, ha egyszer mégis megteszem? A házatok egy alvó éjszakán, mi lenne, hogyha rátok […] Olvass tovább

  • Pilinszky János: Itt és most

    Jöjjön Pilinszky János: Itt és most verse. A gyepet nézem, talán a gyepet. Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán, vagy egyszerűen az, hogy létezel mozdítja meg itt és most a világot. Köszönjük, hogy elolvastad Pilinszky János: Itt és most költeményét. Mi a véleményed Pilinszky János verséről? Írd meg kommentbe! Olvass tovább

  • Pilinszky János: Stigma

    Jöjjön Pilinszky János: Stigma című verse. Testvértelen szád meztelen remegni kezd és tiszta fénnyel ragyog fel melleden az ismeretlen stigma, bordáid közt a drága jel, mely örök sebet éget és többé sose tűnik el, csak mélyebb lesz a mély seb. Csak mélyül és be nem heged, örök halállal árnyal, s te fölállsz: növő szél vezet a […] Olvass tovább

  • Pilinszky János – Aranykori töredék

    Jöjjön Pilinszky János – Aranykori töredék verse. U. E.-nek Öröm előzi, hirtelen öröm, ama szemérmes, szép anarchia! Nyitott a táj, zavartan is sima, a szélsikálta torlaszos tetőkre, a tenger kőre, háztetőre látni: az alkonyati rengeteg ragyog. Kimondhatatlan jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot. Az össze-vissza zűrzavar kitárul, a házakon s a házak […] Olvass tovább

  • Pilinszky János – Magamhoz

    Jöjjön Pilinszky János – Magamhoz verse. Bátran viseld magányodat, én számon tartlak téged, ne hagyd a sorsod csillagokra, benned érjen a végzet. Vállad két éber sarka közt ha sisteregve átcsap, tudom, több vagy mindannyiunknál, benned vakít a bánat. Légy hát, akár az állatok, oly nyersen szép és tiszta, bátran figyelj, mint ők figyelnek kegyetlen titkaikra S […] Olvass tovább

  • Pilinszky János: Egy arckép alá

    Jöjjön Pilinszky János Egy arckép alá verse. Tágasságával, mélységeivel a néma tenger arcomba világít. Öreg vagyok Nem hiszek semmiben. Öreg vagyok, lerombolt arcomon csupán a víz ijesztő pusztasága. A szürkület gránitpora. Csupán a pórusok brutális csipkefátyla! Hullámverés. Aztán a puha éj boldogtalan zajai. Vak rovar, magam vagyok a rámsötétedő, a világárva papundekliban. És egyedűl a […] Olvass tovább

  • Pilinszky János: Harbach 1944

    Jöjjön Pilinszky János: Harbach 1944 verse. Thurzó Gábornak Újra és újra őket látom, a hold süt és egy rúd mered, s a rúd elé emberek fogva húznak egy roppant szekeret. Vonják a növő éjszakával növekvő óriás kocsit, a testükön a por, az éhség és reszketésük osztozik. Viszik az utat és a tájat, a fázó krumpliföldeket, […] Olvass tovább

  • Pilinszky János: Mire megjössz

    Jöjjön Pilinszky János Mire megjössz verse. Egyedül vagyok, mire megjössz, az egyetlen élő leszek, csak tollpihék az üres ólban, csak csillagok az ég helyett. A temetetlen árvaságban, mint téli szeméttelepen, a hulladék közt kapirgálva szemelgetem az életem. Az lesz a tökéletes béke. Még szívemet se hallani, mindenfelől a némaságnak extatikus torlaszai. A pőre örökkévalóság. S […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.