A versek oldala
Jöjjön Radnóti Miklós: Apámhoz az égbe verse. Apám ott fenn az égbe! Gondolsz-e néha rám? Mert én sokszor bámulva a légbe… Elgondolom, hogy milyen kár… Hogy ily korán meghaltál… Apám! Sokszor, ha az élet rögös utjain, Abba a gyakran emlegetett Göröngyökbe botlik meg lábam… Elgondolom, hogy milyen kár… Hogy nem vagy velem… Apám! Ha az […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Himnusz a békéről verse Halász Judit előadásában. Te tünde fény! futó reménység vagy te, forgó századoknak ritka éke: zengő szavakkal s egyre lelkesebben szóltam hozzád könnyüléptü béke! Szólnék most ujra, merre vagy? hová tüntél e télből, mely rólad papol s acélt fen szívek ellen, – ellened! Olvasd el ITT a teljes verset Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Rejtettelek verse. Rejtettelek sokáig, mint lassan ért gyümölcsét levél közt rejti ága, s mint téli ablak tükrén a józan jég virága virulsz ki most eszemben. S tudom már mit jelent ha kezed hajadra lebben, bokád kis billenését is őrzöm már szívemben, s bordáid szép ívét is oly hűvösen csodálom, mint aki megpihent már […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Pogány köszöntő verse. Nézd! dércsipte fáink megőszült fején ül most a szél és lengő harangú tornyok között csak megkondúlnak a jámbor imák! Csorgó nyálával békés borjú lépdel még szekerünk után, de már nem kószál szárnyas szavakkal szájunk körül halovány ámen! Megmosakodtunk! tornyok között, fákon pihenő szélben és most megőszült fák közt csókokkal […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Szerelmes vers Boldogasszony napján költeménye. Fázol? várj, betakarlak az éggel, hajadra épül a hímzett csillagok csokra és holdat lehellek a szemed fölé. Már nem húz madarak búbos szerelme, csak házak tárják lámpás ölüket a szélnek és hangtalan fákon ring a szerelem. Valamikor az asszonyom leszel és átkozott költők rettentő téli danákkal valahol […] Olvass tovább
Radnóti Miklós: Csütörtök New-Yorkban egy kis szállodában hurkot kötött nyakára T, ki annyi éve bolyg hazátlan, tovább bolyonghat-é? Prágában J M ölte meg magát, honában hontalan maradt, P R sem ír egy éve már, talán halott egy holt gyökér alatt. Költő volt és Hispániába ment, köd szállt szemére ott, a bánaté; s ki költő és […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Nem tudhatom verse Kállay Ilona előadásában. Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, […] Olvass tovább
4 kontinens 28+1 városában 63+1 selfie-ző mondja el telefonja kamerájába Radnóti Miklós Nem tudhatom című versének egy-egy sorát. Az elkészült videó 2018. november 9-én, a 35 évet élt költő halálának évfordulóján került ki a netre. Csodálatos ötlet, tele érzelemmel, gratulálunk a kitalálóknak és a résztvevőknek! – áll a Petőfi Irodalmi Múzeum hivatalos oldalán. Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Október verse. Hűvös arany szél lobog, leülnek a vándorok. Kamra mélyén egér rág, aranylik fenn a faág. Minden aranysárga itt, csapzott, sárga zaászlait eldobni még nem meri hát lengeti a tengeri. Köszönjük, hogy elolvastad Radnóti Miklós költeményét. Mi a véleményed az Október versről? Írd meg kommentbe! Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Erőltetett menet verse. Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked, s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet, de mégis útnak indul, mint akit szárny emel, s hiába hívja árok, maradni úgyse mer, s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán, hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál. Pedig bolond […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Októberi vázlat verse. Reggel, fa alatt fagyott verebet tépett a kutyám és napsütött nyári tornyok alatt most sárban jár cifra lábakkal, legény a lány után; ma már dalolva vár testvérei közt régen halottan a nagy fa, sötét erdőkön tüzelésre és leveles, bő élete jajdul a fejsze alatt, mint kispapok őszülő bánata fordúl […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Előhang egy „monodrámához” verse. Ilonának Kérdeztek volna magzat-koromban… Ó, tudtam, tudtam én! Üvöltöttem: nem kell a világ! goromba! nem ringat és nem ápol, – ellenemre van! És mégis itt vagyok. fejem rég kemény s tüdőm erősödött csak, hogy annyit bőgtem én. A vörheny és kanyaró vörös hullámai mind partradobtak. Egyszer el akart […] Olvass tovább