A versek oldala
Jöjjön Reményik Sándor: Halottak napja verse. Halottak napja van. Az első, Mióta döngve hullott Rá a hant. A Sír tövében egy-egy fénybogár Csillog. Különben sötét a határ, S hosszú az éj alant. Szívek, tilos a nagy világítás, S virág sincs annyi már, Elpazaroltuk régi ünnepen; Egy-egy szálat visz némán, könnyesen, Ki ma este a temetobe’ […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor – Szeretnék szeretni verse. Szeretnék szeretni. Mert nem szeretek mélyen, igazán, halálos, nagy ragaszkodással senkit talán. Szomorú ez, mert annyian szeretnek jobban, mint őket én, s több könnyük volna engemet siratni, mint nekem, ha őket elveszíteném. Szétszóródtam, – ők nagyon sokan vannak, én egyedül vagyok. Ölelni őket száz kar kellene, és én […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Lefelé menet verse. Máté 17. 1. „Elváltozék…” Köntöse, mint a hó. Olyan szép, hogy már-már félelmetes, Mégis: a hegyen lakni Vele jó. Maradni: örök fészket rakni volna jó. De nem lehet. Már sáppad a csoda, Az út megint a völgybe lehalad. Jézus a völgyben is Jézus marad. De jaj nekünk! Akik a […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Öröktűz verse. Egy lángot adok, ápold, add tovább; Csillaggal álmodik az éjszaka, És lidércfénnyel álmodik a láp És öröktűzzel álmodik a szívem. Egy lángot adok, á pold, add tovább, És gondozd híven. Egy lángot adok, – én is kaptam azt Messziről, mint egy mennyei vigaszt, Egy lángot, amely forraszt s összefűz, Én […] Olvass tovább
Reményik Sándor: Csak egymáshoz Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem: Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden – Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig! Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra, Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra – Aki jönne mellettem főlehajtva […] Olvass tovább
Jöjjöm Reményik Sándor: Erdélyi március verse. Egy tizenötös szám. És március: Az első tavasz-hónap közepe. Kimondottam így egyszerűn, Ne féljetek, ne féljen senkise. Ne féljetek: nem tüzesednek át Halk hangolás után a vers-sorok, Nem temetni és nem lázítani, Csupán figyelmeztetni akarok. Oly csendben nő a versem, mint a fű, Úgy duzzad, mint a rügy duzzad […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Örök szerelem verse. Egy bükk és egy fenyő. Úgy összeforrtak ők, Ahogy csak lelkek forrnak össze néha, Egymást halálig híven szeretők. A bükk a nő, A fenyő tán a férfi. Ez áll szikáran, míg a bükk elomló, Ölelő karjaival átaléri. Úgy látszik, mintha reáomlana, Pedig támasztja, mint a fenyő őtet. S övezi […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Fagyöngyök verse. Ha könny a gyöngy: A fagyöngyök az erdő könnyei, Parányi könnyek, mozdulatlanok, Fák sudarára fagyott sóhajok, Az erdő gyöngybefagyott bánata, Élősködők, mint minden bánat, Amely az élet üterére támad És lassan, észrevétlen Felszürcsöli vérét a büszke fáknak. Köszönjük, hogy elolvastad Csokonai Reményik Sándor költeményét. Mi a véleményed Csokonai a Fagyöngyök […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Nem kérdezem már verse. Szomorú Testvérem, én megpróbálom Nem kérdezni többé tőled, miért vagy szomorú. Nem hessegetem s nem riasztgatom többé Tapintatos, vagy akár tapintatlan szóval Az árnyékodat, mely csupán tied, Tied, megoszthatatlanul. Szerény vagyok én, vigasztalni vágyó testvéred, Azt kívánom csupán, Lássalak úgy, ahogy láttalak utoljára: Ajkad körül nyoma sincs dacnak, […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: A karácsonyfa panaszkodik verse. El-elnézlek ti hontalan fenyők, Ti erdő-testből kitépett tagok. Hányan mondhatják el ma veletek: Óh én is, én is hontalan vagyok! Piacra vitték testem, s a lelkem, És alkusznak az életem felett. És fehér vattát aggatnak reám: Mű-zuzmarát a zuzmara helyett. Tudom: elszárad a levágott kar. Tudom: én vissza […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Lámpagyújtogató verse. Egyszer volt, rég volt. Azt kérdezték tőlem: „Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?” „Lámpagyújtogató” – feleltem én. A gyermek együgyű feleletén Nevettek akkor szülők, ismerősök. Mért volt, mért nem volt, én azt nem tudom. Nekem a csendes ember imponált, Ki ballagott a bús utcák során, S amerre ment, Világosság támadt […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: „Lélektől lélekig” verse. „Lélektől lélekig” Tóth Árpád posthumus-kötetéhez E percben tettem le a könyvedet. Ismertetni, méltatni kellene… Te mosolyogsz egy távol csillagon, S azt mondod: pajtás, ne bajlódj vele. Te azt mondod, hogy mindeneket látsz, Hogy láttad befele folyt könnyemet, Azt mondod, neked nem kell méltatás, Csak síron túl egy kicsi szeretet. […] Olvass tovább