A versek oldala
Jöjjön Reményik Sándor: „Lélektől lélekig” verse. „Lélektől lélekig” Tóth Árpád posthumus-kötetéhez E percben tettem le a könyvedet. Ismertetni, méltatni kellene… Te mosolyogsz egy távol csillagon, S azt mondod: pajtás, ne bajlódj vele. Te azt mondod, hogy mindeneket látsz, Hogy láttad befele folyt könnyemet, Azt mondod, neked nem kell méltatás, Csak síron túl egy kicsi szeretet. […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Meg van írva verse. Keményen nem beszéltem senkivel, És szigorún sem szólottam soha. Nem háborított fel a vétkes vétke S nem ingerelt az ostoba. És legkevésbbé az ügyefogyott, Aki két balkézzel és két ballábbal Csak csetlik-botlik a világon által. Magamba néztem, s láttam magamat, S tudtam, hogy minden elrendeltetés, S csak mondvacsinált […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Csillag a víz alatt verse. tt lenn, a víz alatt Egy másik, mélyebb ég; S hogy kisímult a tükör: Ezernyi csillag ég, Ragyogj, ragyogj, Te vízalatti ég! Ragyogj, ragyogj, Te örök Ideál, Tőled el nem választ Sem élet, sem halál, Ragyogj, ragyogj, örök-idegenül, Fenn is, lenn is elérhetetlenül, Ragyogj, ragyogj! Ragyogj, ragyogj, […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Petrovics ítél verse. Az apja szerb, az anyja tót – De örök vizek ringatták mienkké A roppant óceánjáró hajót. Jött a Vér ködös partjai felől, S a Lélek végtelenjébe veszett. Árbocán magyar zászló lebegett. Mi az, hogy szerb? Mi az, hogy tót? Mi az, hogy faj? Mi az, hogy vér? S mi […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Biblia óra verse. A süllyedő világ-hajó Parányi mentőcsolnakán Lebegünk páran, emberek. – Gyárak, kietlen kültelek – A kormánynál egy asszony ül, A hangja halkan ránkpereg, Néha koppan a szíveken, Mint őszben tavaszi eső. Mögöttünk süllyed a világ, Mi lebegünk a csolnakon, A révészünk, az Irgalom Vezet egy asszony-hangon át. Most semmi sincs, […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: A gondolat szabad verse. Bilincs a kézen, az ajkon lakat, De felhők felett, de vizek alatt Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat! Legyen tanyám kietlen szirtorom Vagy börtönöm pokolmély vártorony, Én amit akarok, azt gondolom! Ó, mi gyönyör, Ó mily Isteni kép: Repülni! Dús képzeletem, ne félj, Nem gátol ebben zsarnoki szeszély. Repülj […] Olvass tovább
Vadonatúj duettel jelentkezett Hien és Pál Dénes! Viszontlátásra… Az elköszönés, ami a mindennapjaink megszokott formulájává vált, egy reflexszé. Pedig ki ne ismerné azt az érzést, ami összeszorítja a szívünket, amikor elindul a vonat, amikor távolba vész a felszálló repülő, amikor nem fordul már vissza az, akit az előbb még öleltél, amikor elengeded azt a kezet. […] Olvass tovább
Pál Dénes és Hien életükben először énekelnek egy közös produkcióban. Reményik Sándor Viszontlátásra című dalával mind a két énekes nagyon elégedett volt, és örömmel vetették bele magukat a közös munkába. Az eredmény magáért beszél, szép dallamok, szép szöveg és átgondolt, finom előadásmód. Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Fekete vasárnap verse. Ez nagy küzdelem volt. És végveszedelem. De mégis, De mégis Ünnep volt, ha sötét is. Nagy, fekete vasárnap. Mert tudtam: vagy győzök, vagy meghalok. S most jönnek, újra jönnek Jaj, a régi napok, A szürke, tövises hétköznapok. Pedig ha most nem fordul, Most nem fordul a szél S meg […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Ha számbavetted verse. Ha számbavetted mind a vétkeid Szemed ha metszőn önmagadba látott: Az ismeretlen sok-sok bűnödért Még mondj el egypár miatyánkot! Mert szüntelen a mi bűnbeesésünk, Mert végtelen a vétkeinknek száma S talán nem az a legölőbb csapás, Mit sujt az öklünk tudva, odaszánva. A legsikoltóbb seb talán nem az, Mit […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Egyenlőség verse. Azt hitték róla: fehér égi álom, A földre úgy száll alá, tündér-szárnyon. S ó szörnyű kép, én elmondhatom… láttam: Pallossal jött, piros hóhérpalástban. Előtte hosszú, hosszú sorban álltak Az emberek, és megváltásra vártak. Esengve kértek üdvöt, életet, Míg falanxuk előtt elléptetett: S ő, míg haladt a hús-sorfal előtt, A főt […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Az én kíséretem verse. Megyek; távoli égzengés kísér, Olyan halkan és olyan komoran, Mintha lelkem visszhangja volna csak, Gondolataim gyászkísérete, Valami földöntúli orgona. Ma nem lesz vihar. Kéktüzű villámot ma nem követ Hegyeket megingató csattanás. Lobogni sem fog az erdőn sehol Gyökeréig hasított ősi tölgy Győzelmi fáklyaként; – Csóva gyanánt, Mit önmagának […] Olvass tovább