A versek oldala
Jöjjön Reményik Sándor: Telefonpózna verse. Elsorvadt, száraz ágai Mint béna karok, kimerednek. Telefonpózna lett a fa: Hírhordozója embereknek. S a többi közt kell állnia. A többi mind faragott oszlop, Legyalult, kinyalt, síma fa, Olyanok, mint az udvaroncok. Ezen még ott az ősi kéreg, És van még benne büszkeség, – S az erdőre még visszaréved. Úgy […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor – Mindenki megy… verse. agy így, vagy úgy, de mindenki siet Mostanában tőlem valahova – Nem volt ily kurta azelőtt a perc, S az óra ily kiszabott, mostoha. Mindenki megy és mindenki lohol, Egyik csomagol – másik haldokol. Vagy messze néz, vagy éppen sírját ássa: Jövevények és vándorok vagyunk És nincsen itt […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Záróra után verse. Az ívlámpák itt sorba kialusznak, Fogy a muzsika, halkul a beszéd, Az indóháznál egy-egy árva fény Éjbemereszti reszkető szemét. Reszket és vele rezzen tétován Lelkünk, hogy elhagynak ím, mind a fények, Égbefúrhatjuk érte bús szemünk S szegezhetjük a sötét messzeségnek. Egy-két csillag, ha megmarad talán Lesüppedt sírok őrének felettünk, […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Bocsáss meg! verse. Jó Testvérem e rossz világon: Bölcsebb, derültebb, hívőbb „én”-em, Bocsásd meg a szomorúságom, Lázongásom, hitetlenségem. Nézd el vak fogcsikorgatásom, Itten, a „külső sötétségben”. Fogadj el úgy, ahogy vagyok: Kihűlt, kietlen égitestet, Mely mégis iker-csillagod. S nézi végetlen éjszakákon: Messze a másik hogy ragyog. Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor – A város messziről verse. Be szép a város ilyen messziről, A látóhatár távol peremén. Olyan szép, mint a szép emlékezet, S oly ifjú, mint a fiatal remény. Nem csillog más, csupán a tornyok orma A révedező tekintet előtt, S a gyárkémények is ily messziről Csak óriási tömjénfüstölők. A zajból csak a […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor – A belülvalók árnyéka verse. „Mouches Volantes” Az üvegtestnek finomka hibái. Holt szememben a mikroszkópium Is alig-alig fogja megtalálni. Ó, nem veszélyesek, És lehet tőlük látni! Csak – nem maradnak el tőlem soha. Már vittem őket völgyek mély ölébe, Vittem havasok ormaira. Merítettem magányba, társaságba Villanyözönbe, viaszgyertyalángba, Végighurcoltam földön és egen: Árnyékuk […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Vagy-vagy verse. Vagy egy nagy mű,- vagy egy nagy szenvedély. Vagy égő nyár,- vagy gyémántfényű tél. Vagy az Úristen,-vagy az emberek. Vagy a kolostor,-vagy fészek meleg. Vagy a csúcsok nagy, edző hidege, Vagy egy asszony simogató keze. Vagy fent, vagy lent,élőn, halálra-válta, Jaj csak ne felemásan, felemásan! Olvass tovább
Részvétünk! Szóljon a vers a veronai buszbaleset áldozatainak emlékére. Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. Szóljon a lenti vers a veronai buszbaleset áldozatainak emlékére, és szeretteiknek, hogy legyen erejük […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Sziklák verse. A kősziklákat mindíg irigyeltem, kik állnak büszkén, mozdulatlanul, állják a villámot, ha rájok sujt, s a harmat csöppjét, ha fejökre hull. Számukra soha sincs “talán”, se “hátha”, mint dogmák állnak, oly konok-keményen, mint zord, erős és önhitt férfiak, és hófuvásos, sivatag-nagy télben fejükön csipkés jégből a sisak. A kősziklákat mindíg […] Olvass tovább