A versek oldala
Íme a Szabó Lőrinc versek összeállításunk.
Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja.
Jöjjön Szabó Lőrinc: A vándor elindul verse. Bottal s öreg kutyámmal indultam hazúlról. Dalolva mentem és torkom nem únta még az országút fáradságos énekét. – Tudod, hogy a Nap barátja voltam? Ő édesitette agyamat hajnali rétek szagával; aztán minden csigát s kavicsot külön megmutatva látni, szeretni és csodálkozni tanított… Minden kanyarnál uj dolgok fogadtak, és […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Az áprilisi rügyekhez verse. Nem láttalak egy hétig, kis rügyek, és közben milyen nagyra nőttetek! hüvelyknyire!… Kilombosodtatok és ezer könnyű és friss fodrotok halványzöld lángként repdesi körül a gallyakat és táncol és örül. De szépek vagytok, tavaszi rügyek, de bátrak vagytok! Nem kérdezitek, mi vár rátok, – ha itt az ideje, mint […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Ősz az Adrián verse. Félig vízben, félig a parton fekszem az őszi ég alatt; egyszerre ringat és melenget a tenger és a déli nap: szikrázó ujjai becéznek, gyúrnak, gyötörnek édesen, húnyt szemmel és borzongva tűröm, hogy paráználkodnak velem. Húnyt szemmel és borzongva tűröm a nap s a tenger csókjait s testem gyönyörűsége […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Kár című verse. Szabó Lőrinc: Kár Kár elrontani, kár, buta kis életünket, úgyis ritka az ünnep, úgyis jön a halál. Mind, ami konc, ami érdem, ami lehet, be kicsi! Maga az ember, ahogy van, túlhitvány valami. Sír bennünk az igaz szív s épúgy sír a komisz; kár, hogy túlsokat ártunk fölöslegesen is. […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Az Egy arcai verse. Vagy nem is voltál? S most is magamat szólongatom csak?… Téged láttalak ki az égből, téged rá a világ gyermekeire, szemed sugarát – a magamét! – s mennyei burkodat földiekre, hogy mutathassanak, örök képet, sok múló tünemény: palánk mellett, tyúkketrec tetején nyestem a nyárfát, téged vártalak, s meg […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Nincs rád időm verse. Égből hívsz? Hangod még elér, egy percre fölfigyel bennem a vér, aztán csak régi, sötét dühe zúg, mar, mint a lúg. Én poklok rabja vagyok, és már nem tudom, mi a pihenés… Te? – Menj… Neked még otthonod az arany ősz, a kék tavasz: te ráérsz, tied a végtelen, […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa verse. Útálom és arcába vágom: – Száz év, de tán kétezer óta őrült, mocskos, aljas világ ez, ez a farizeus Európa! Kenyér s jog helyett a szegényt csitítja karddal, üres éggel és cinkos lelkiismeretét avatag és modern mesékkel; száz év, de már kétezer óta hány szent vágy halt meg […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Mindenütt ott vagy verse. Mindenütt ott vagy, ahol valaha tudtalak, láttalak, szerettelek: út orom, erdő veled integet, falu és város, nappal s éjszaka folyton idéz, őszi hegy s tél hava, vízpart s vonatfütty, s mindenben ott remeg az első vágy s a tartó őrület huszonöt kigyúlt tavasza, nyara. Mindenütt megvagy: mint virágözön […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Esik a hó verse. Szárnya van, de nem madár, repülőgép, amin jár, szél röpíti, az a gépe, így ül a ház tetejére. Ház tetején sok a drót, megnézi a rádiót, belebúj a telefonba, lisztet rendel a malomban. Lisztjét szórja égre-földre, fehér lesz a világ tőle, lisztet prüszköl hegyre-völgyre, fehér már a város tőle: […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: A tükör vallomása verse. – Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör. Beszélj magadról: felelj neki, tükör! – Elkapom arcod és a pillanat szeszélyét, minden mozdulatodat, mint mély eget a mély tenger színe, befogadlak, mint senki sohase, hívlak, jössz, eldobsz, és várlak megint, és szeretlek a parancsod szerint, sírok, ha […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Tréfálkozó őszi levelekkel verse. Milyen száraz és hideg a lelkem, pedig te melengetted a kezeid közt! Milyen száraz és üres az ágyam, pedig teleszórtad a csókok aranyával! Csókok aranyával, arany levelekkel – de elhagytál a tréfálkozó őszi levelekkel. – Nem tudok aludni miattad, álmomban is ujjad simogatását érzem a homlokomon. Csillogó gyíkok […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Az irígység erdejében verse. Dsuang Dszi mester erdejében ültem és szólt az egylábú virág: – Óh, százlábú, de jó neked! Te futhatsz, én állok s nem jutok tovább! Szólt a százlábú: – Irígyeld a kígyót: annyi lába sincs, mint neked, bordái mégis gyorsabban viszik, mint az én száz lábam engemet! A kígyó az […] Olvass tovább