A versek oldala
Íme a Szabó Lőrinc versek összeállításunk.
Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja.
Jöjjön Szabó Lőrinc: Naponta! verse. Naponta rájönni, hogy nem vagy, és hogy ami van is, veled tűnt, s naponta visszavágyni a mindenbe, a voltba, a már-semmibe, s tudni, mily kevés volt az a minden, s hogy csak kérkedés eget és földet elvetni miatta, mintha agyamat vakság verte volna: jaj, naponta nehezebb a nehéz! Kör zárult: […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc – A forzicia éneke verse. Sziromrügye kénsárga csőrét naponta tolta mind előrébb, kérge alól repesve tolta – ki! ki! – a forzicia bokra: ki akart repülni magából, inni a kéken át a távol Nap tündér csókját, mosolyogva nézni kis öccsére, a somra, s a barna kertre s körül az alig-zöld hegyekre és […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc : Erdei szerelem verse. Sötétedik… láthatatlan tücskök ültek ki kunyhónk elé és elhallgattak a távol zuhogó fejszék. Ma az utak is összebújnak az erdő bozontos mellén és lélegzetét visszafojtva hallgatózik a meztelen levegő. Érzed az esti virágok izgató simogatását? (Most lehellik lelkünkbe illatos testüket a rétek.) Kezünkben a szerelem édessége csókolózik, mikor ujjaink véletlenül […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Az Egy álmai verse. Mert te ilyen vagy s ők olyanok és neki az érdeke más s az igazság idegállapot vagy megfogalmazás s mert kint nem tetszik semmi sem s mert győzni nem lehet a tömegen s ami szabály, mind nélkülem született: ideje volna végre már megszöknöm közületek. Mire várjak még tovább, […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben verse. „Csak a derű óráit számolom”, mondta pár szó s egy vasrúd a falon, a napóráé. Láttam én is a latin szöveget, s lelkem bánata irigyelte a vidám öreget, aki oly bölcs betűket vésetett a buta kőbe… Bár, ki tudja, nem rögtönzés volt-e csak, szellemesen dacos sugallat az a […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Magam ügyében verse. Félelmes a fegyverem, emberek, magam előtt tartom a szivemet. Fáradt vagyok, a háborút unom, de az igazságomat nem hagyom. Az kell, igazság, – de a magamé! a sorsomé, húsomé, véremé! Fáradt vagyok hazudni, emberek; hol van, akinél megpihenhetek? Elfáradtam harmincnyolc év alatt, kényelmesebb vállalni magamat. Az igazság a legfőbb […] Olvass tovább
Jöjjön a Szabó Lőrinc: Hajnali rigók verse. Hajnali négykor bekiabáltak, ahogy a torkukon kifért, (bár az ablak alatt a fáknak zöld korcsmáiba még alig ért, még nem is ért új fénye a napnak) s minta bolondok, úgy kacagtak, kurjongattak az ablak alatt vad vigadozásban a kerti rigók. Hajnali négykor e szárnyas égi korhelyek dala ver […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Egy pohár víz verse. Hogy a napfény ráesett, szinte szívdobogva nézem ezüstszikrás börtönében az ezüsthideg vizet. Víz, még sohse láttalak; és lelkem sok szennye-bűne boldogan megszégyenülve érzi, milyen tiszta vagy. Jég vagy! tűz vagy! gyönyörű! Tündértestű meztelenség, voltam én is, és leszek még, mint te, olyan egyszerű? Jöjjetek, igaz imák: jó vizek, […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc – Rossz férj panasza verse. Elég! Elég már ez a sok panasz, ott kint a harc, itt a könny és a dac, hat ember eszi a kenyeremet, minden áldott nap átkos ütközet, háromszázhatvanöt átok az év, tizenöt éve dolgozom… Elég! Mit tudjátok ti, mit kínlódom én? S mit minden férfi? Mit minden […] Olvass tovább