A versek oldala
Jöjjön Szabó Lőrinc: A legrövidebb vezeték verse. Mondok valamit, kedveském: Szeretlek! Vagy ezt tudod már? Akkor egyebet, valami ujat, – add a fejedet, nézz a szemembe és mondd, hogy: Szeretlek! Huszonöt év kevés volt rá… Szeretlek, másodpercenként… Egész lelkemet beléd kötni ez a legrövidebb vezeték, ez a villámgyors „Szeretlek!” Szeretlek: ebbe búvik a szivem, vele […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: Ébredés Áttetsző arany ingében ragyogva jött a nyári hajnal az égen át: azt hitte, hogy még alszom, mert mikor házam elé ért, elmosolyodott, körülnézett s a nyitott ablakon nesztelenül beugrott a szobámba, aztán könnyű ingét ágyamra dobva bebújt hozzám a takaró alá. Azt hitte, hogy még alszom s megölelt s én mozdulni se […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: A kimondhatatlan A szíved majdnem megszakad szólnál, de szavad elakad, szólnál, de görcs és fájdalom fuldoklik föl a torkodon, oly mélyről, mintha lelkedet, a recsegő idegeket húzná magával, úgy sajog szád felé néma sóhajod. S egyszerre oly gyönge leszel, hogy szárnyas szédülés ölel, fogaid közül valami sírás, valami állati nyöszörgés kínlódik elő s […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Semmiért egészen verse. Hogy rettenetes, elhiszem, De így igaz. Ha szeretsz, életed legyen Öngyilkosság, vagy majdnem az. Mit bánom én, hogy a modernek Vagy a törvény mit követelnek; Bent maga ura, aki rab Volt odakint, Én nem tudok örülni csak A magam törvénye szerint. Nem vagy enyém, míg magadé vagy: Még nem […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc Pillanatok verse. Mióta tegnap megcsókoltalak s te sóváran (de csak egy pillanatra, mert máris tiltakoztál!) remegő térdeid közt hagytad a térdemet: folyton elém rajzol a hála, folyton előttem állsz, utcán és munka közben folyton beléd ütközöm: hátracsukló fejedet látom, kigyúlt arcodat, csukott szemedet s a kínzó gyönyörvágy gyönyörű mosolyát az ajkadon. Ilyenkor […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: MÁJUSI ORGONASZAG Az orgona kezdte! Szinte csobbant, mikor a kertben megcsapott: fűszere gázként gyűlt a roppant éj tavába, a völgybe, ahogy nyomta a párás ég: nehéz volt, mint sűrű zene, mint sűrű méz, de mint tündér meglepetés lengett körül, mint álmodott hang vagy holdfényfátylas csillagok. Mert tündér volt, igazán az: úgy ébredt, mint […] Olvass tovább
Sokak szerint ez Szabó Lőrinc legszebb verse – íme a nagyszerű költemény Ha tudtam volna régen, amit ma már tudok, ha tudtam volna, hogy az élet milyen mocsok, nem fütyörésznék most az uccán ilyen vigan: valószínűleg felkötöttem volna magam. Régen, mint az álamok tékozló más fiai, azt hittem, lehet a világon segíteni, azt hittem, szép […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: Még egyszer Piros húsbarlang a szád, nézlek és nézel, elakad a szívem s érzem: már nem én akarom akaratomat. Piros, vérpiros remegés tested a fehér bőr alatt, idegen húsod rokoni hangon szólítja húsomat. Ha mi szólnánk, részegen is azt mondanánk, hogy nem szabad. Két néma tolmács dönti el, hogy ki vagyok és hogy […] Olvass tovább
Jöjjön Szabő Lőrinc: Tavasz verse. „Mi az?” – kérdezte Vén Rigó. „Tavasz” – felelt a Nap. „Megjött?” – kérdezte Vén Rigó. „Meg ám!” – felelt a Nap. „Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó. „Szeretlek!” – szólt a Nap. „Akkor hát szép lesz a világ?” „Még szebb és boldogabb Legszebb tavaszi versek – íme 12 nagyszerű költemény a […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: Tavasz elé Dárdáit már rázza valahol a nap. Hallod az arany fanfárokat? Itt az ünnepe a ragyogásnak, a fényben szinte kigyúlnak a házak: kigyúlok én is a fény előtt s ahogy a zöldülő mezők visszaverik és üldözik a tél fehér seregeit, úgy ébredek a magam erejére, úgy tölt be a március melege, vére, […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc tavaszi versei összeállításunk. Szabő Lőrinc: Tavasz „Mi az?” – kérdezte Vén Rigó. „Tavasz” – felelt a Nap. „Megjött?” – kérdezte Vén Rigó. „Meg ám!” – felelt a Nap. „Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó. „Szeretlek!” – szólt a Nap. „Akkor hát szép lesz a világ?” „Még szebb és boldogabb Szabó Lőrinc: Nyitnikék Alszik […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: A túlsó part verse. S ez lett fontos az Istenek előtt. Áldottak voltak a titkos erők, melyek a túlsó partra vittek át, ahol a lélek elejti magát, ahol gyógyul a fájó akarat, ahol bilincsét oldja a tudat, ahol levedli magányát az Egy, ahol a Sokba az ember hazamegy, ahol félelem és vágy megszünik, […] Olvass tovább