Ajánljuk:

  • in

    Szilágyi Domokos: Hegyek, fák, füvek

    Jöjjön Szilágyi Domokos: Hegyek, fák, füvek verse. Hegyek, fák, füvek, ágak, harag-zöld, azúr menny, szívem rokonai, kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani, izmaim emlékeznek ernyedőn, erdők, titokösvények, farkas-szagúak, lombkunyhók, égboltnyi lombfelhők, csukott szemű lombalagutak, fürdik, frissül a fáradtság itt, ahol a konok csönd üget, róttam az erdőt, lépéseimből róttam nesz-betűket, libegő muzsikát, lobogó kedvet mosolyos fák alá, […] Olvass tovább

  • in

    Szilágyi Domokos: Szemedbe nézek

    Jöjjön Szilágyi Domokos: Szemedbe nézek verse. Amire nem lel szót a nyelv, Mi be nem fér egy ölelésbe; Miről az ajak nem beszél Csókot adva, vagy vágyva, kérve; Mit el nem mond egy mozdulat, Ha kezeddel a búcsút inted; Mit el nem árul mosolyod: Azt mind kimondja egy tekintet! Olvass tovább

  • in

    Szilágyi Domokos: Őszirózsák

    Jöjjön Szilágyi Domokos: Őszirózsák verse. Tegnap még szégyenlős növendéklányként szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas szilvák, barackok, riadt-kicsi almák, hajladozó búzatáblák alig sejtették szőkeségük élet-adó hatalmát, a napok tüzes-arany csöndjébe bele-belecsattant egy zápor, a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág, és látod, kedves: ma, a kert egyik zugában, orgonabokrok szoknyája alatt fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát. Remegtek, mikor […] Olvass tovább

  • in

    Szilágyi Domokos: Karácsony

    Jöjjön Szilágyi Domokos: Karácsony verse. A puha hóban, csillagokban, az ünnepi foszlós kalácson láthatatlanul ott a jel, hogy itt van újra a karácsony. Mint szomjazónak a pohár víz, úgy kell mindig e kis melegség, hisz arra született az ember, hogy szeressen és szeressék. S hogy ne a hóban, csillagokban, ne ünnepi foszlós kalácson, ne díszített […] Olvass tovább

  • in

    Szilágyi Domokos: Hajnali kakasszó

    Jöjjön Szilágyi Domokos: Hajnali kakasszó verse. Hajnali három óra tájban a szürkeség hirtelen kettészakad, kakas-harangok érce szikrázik az ég alatt, aztán még jobban megdermed a csönd kis ideig nem hallani semmi neszt – s a harmadik kukorékolás után zizzenő szalmazsákokban a hajnal mocorogni kezd. Ablakszemek hunyorognak álmosan, a piszkos ég megrázza magát, homályos sarkokba búvó, […] Olvass tovább

  • in

    Szilágyi Domokos: Ősz

    Jöjjön Szilágyi Domokos: Ősz verse. Szivárványló bánat földre költözött. Tarló őszre szállnak birkanyáj ködök. Dér dereng, halálos, dermedt förgeteg hódítja a várost, erjedt földeket. Már a tél villámlik láthatatlanul. Hallgat a világ, míg tavaszul tanul. Olvass tovább

  • in

    Szilágyi Domokos: Tavasz

    Szilágyi Domokos: Tavasz Zöldülni tanul a fű, nő, növekszik egyre, nézd! S mit csinál a napsugár? Tanulja a napsütést. Bólogat a hóvirág, szél tanítja rá – na nézd! Hát a szagos ibolya? Tanulja a kékülést. Hazaszáll a fecskepár, a szúnyogoknak hada, nézd! még csak zirrenni se mer, tanulja a remegést. Zörögni is elfelejt erdő alján […] Olvass tovább

  • in

    Szilágyi Domokos: Nyár

    Jöjjön Szilágyi Domokos: Nyár verse. Hajadon füzek, búzabóbiták – csupa illat és virág a világ, csupa mosoly és csupa kedv, csupa libegés: lányokon selyemruha – emitt a pipacsok, amott, az ég alatt pisze szellő szalad, a felhő szétszakad, s látszik egy kék falat égbolt – alatta terül el a nyár, s pacsirtaszóval frissen kiabál: – […] Olvass tovább

  • in

    Szilágyi Domokos: Most…

    Szilágyi Domokos: Most… Most, amikor éjfelekig kell dolgoznom görnyedt-hajolva, hogy nincsen percnyi pihenés: most van szükségem mosolyodra. Most, amikor zúgó fülem szavak olvadt-érceit issza: most, most van szükségem nagyon simogató-lágy szavaidra. Most, amikor fáradt kezem törött szárnyú madárként rebben: most kell, ha csak egy percre is, hogy megpihenjen a kezedben. Az átvirrasztott éjszakákat enyhítse egy-egy […] Olvass tovább

  • in

    Szilágyi Domokos: Hétköznapok

    Szilágyi Domokos: Hétköznapok Az ünnep, az ünnep halandó. Csak a hétköznap maradandó. A mívesnap, a meg-megújuló kín, a keserv, soha-el-nem-múló, élet-ígéző és halálra vált, örök életre hoz örök halált, örök halálra örök életet, az ég alatt, a rögös föld felett, folytatódás, folytatás, mind, ami napról napra megtart, és vallani késztet – hogy e kényre-kedvre talált […] Olvass tovább

  • in

    Szilágyi Domokos: Szülőföld

    Jöjjön Szilágyi Domokos: Szülőföld verse. Itt én kevertem színt a virágoknak, s ezek a felhőlépő sziklák az én álmaim; mikor nagyot nevettem, eltanulta a hegyipatak; ha elfáradtam, pázsiton terítettem szét, teremni tanítottam a földet, suttogni az esőt, békére az embereket. Ez a táj ébredő öntudattal enyémnek vallja magát. Köszönjük, hogy elolvastad Szilágyi Domokos költeményét. Mi […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.