Szilágyi Domokos

Szilágyi Domokos: Tavasz Zöldülni tanul a fű, nő, növekszik egyre, nézd! S mit csinál a napsugár? Tanulja a napsütést. Bólogat a hóvirág, szél tanítja rá – na nézd! Hát a szagos ibolya? Tanulja a kékülést. Hazaszáll a fecskepár, a szúnyogoknak hada, nézd! még csak zirrenni se mer, tanulja a remegést. Zörögni is elfelejt erdő alján […] Olvass tovább

Jöjjön Szilágyi Domokos: Nyár verse. Hajadon füzek, búzabóbiták – csupa illat és virág a világ, csupa mosoly és csupa kedv, csupa libegés: lányokon selyemruha – emitt a pipacsok, amott, az ég alatt pisze szellő szalad, a felhő szétszakad, s látszik egy kék falat égbolt – alatta terül el a nyár, s pacsirtaszóval frissen kiabál: – […] Olvass tovább

Jöjjön Szilágyi Domokos: Ragyogj verse. Elaludtak a fák, a levelek libegnek, az álmok tudnak várni, az álmok nem sietnek. Tudjál álmokra várni, ahogy ők tudnak várni rád, az éber csak így nem csalja meg magát. A levelek fölött álmodó fények úsznak, az álmok fölragyognak a fények elalusznak. Aludj fényekkel együtt, ragyogj álmokkal együtt. Olvass tovább

Szilágyi Domokos: Most… Most, amikor éjfelekig kell dolgoznom görnyedt-hajolva, hogy nincsen percnyi pihenés: most van szükségem mosolyodra. Most, amikor zúgó fülem szavak olvadt-érceit issza: most, most van szükségem nagyon simogató-lágy szavaidra. Most, amikor fáradt kezem törött szárnyú madárként rebben: most kell, ha csak egy percre is, hogy megpihenjen a kezedben. Az átvirrasztott éjszakákat enyhítse egy-egy […] Olvass tovább

Szilágyi Domokos: Hétköznapok Az ünnep, az ünnep halandó. Csak a hétköznap maradandó. A mívesnap, a meg-megújuló kín, a keserv, soha-el-nem-múló, élet-ígéző és halálra vált, örök életre hoz örök halált, örök halálra örök életet, az ég alatt, a rögös föld felett, folytatódás, folytatás, mind, ami napról napra megtart, és vallani késztet – hogy e kényre-kedvre talált […] Olvass tovább

Jöjjön Szilágyi Domokos: Szemedbe nézek verse. Amire nem lel szót a nyelv, Mi be nem fér egy ölelésbe; Miről az ajak nem beszél Csókot adva, vagy vágyva, kérve; Mit el nem mond egy mozdulat, Ha kezeddel a búcsút inted; Mit el nem árul mosolyod: Azt mind kimondja egy tekintet! Köszönjük, hogy elolvastad Szilágyi Domokos versét! […] Olvass tovább

Jöjjön Szilágyi Domokos: Szülőföld verse. Itt én kevertem színt a virágoknak, s ezek a felhőlépő sziklák az én álmaim; mikor nagyot nevettem, eltanulta a hegyipatak; ha elfáradtam, pázsiton terítettem szét, teremni tanítottam a földet, suttogni az esőt, békére az embereket. Ez a táj ébredő öntudattal enyémnek vallja magát. Köszönjük, hogy elolvastad Szilágyi Domokos költeményét. Mi […] Olvass tovább

Jöjjön Szilágyi Domokos: Hegyek, fák, füvek verse. Hegyek, fák, füvek, ágak, harag-zöld, azúr menny, szívem rokonai, kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani, izmaim emlékeznek ernyedőn, erdők, titokösvények, farkas-szagúak, lombkunyhók, égboltnyi lombfelhők, csukott szemű lombalagutak, fürdik, frissül a fáradtság itt, ahol a konok csönd üget, róttam az erdőt, lépéseimből róttam nesz-betűket, libegő muzsikát, lobogó kedvet mosolyos fák alá, […] Olvass tovább

Jöjjön Szilágyi Domokos: Virágének verse. Jaj Istenem! Istenem, Tönkretesz a szerelem, Se nappalom, se éjjelem. Nappalom csak kínos, Éjjelem keserves, Megnyugvásom immár nem lesz. Nem lesz nyugovásom, Lesz csak bujdosásom, Váratlan várakozásom. Jaj Istenem! Istenem, Tönkretesz a szerelem, Se nappalom, se éjjelem. Termő tavaszi gyászom, Nyáron-őszön vigyázom, Télen majd vígabbra fázom. Nem lesz nyugovásom, Lesz […] Olvass tovább