A versek oldala
Jöjjön Tóth Árpád: Olykor, éjjel verse. Olykor éjjel… szívem hogy zakatol! Az ágyon ujjam tévedezve jár, S nagyon közel, mellettem valahol Halkan megkoccan a vizespohár… S nem tudom, hol vagyok… akadozón Rémlik elém az elmúlt, messzi est, S az ujjam a fagyos márványlapon Reszketve egy gyújtót keres… Áldott a fény, mely sercegőn, fakón Ilyenkor gyűrt […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: A Hortobágy verse. Délibábos puszta, kedves ideálom, Úgy mosolyogsz felém, mint egy édes álom. Rajtad legelteti sok gazda gulyáját, S ez szörnyen emészti a közérdek máját. Sok gazda gulyája, kedves kis gulyája, Őrző kutyuskája, adta kutyafája! Mit fáj ez tenéked mért fáj, ő közérdek, Ez a legeltetés? – Én csak annyit kérdek! […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Harangvirág verse. Harangvirág, harangozz, hallgatom. Szeretnék boldog lenni egyszer. Boldog lenni, nagyon, nagyon. És nem leszek, ha nem igyekszel. Most süt a nap, kék csoda vagy, Harangvirág, illat s zene a kelyhed, Ha van, őrjítő titkodat Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed. Jaj neked, ha most legurul a nap, És kék […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád A vén ligetben verse. A vén ligetben jártunk mi ketten, Aludt a tölgy, a hárs, a nyár; Hozzám simult félőn, ijedten, S éreztem: nem a régi már. Sebten suhantunk, halk volt a hangunk, S csendes volt a szivünk nagyon, És mégis csókba forrt az ajkunk Azon a sápadt alkonyon. Kezéből a fűre, […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Amíg a csókot megtaláltam verse. Forró és száraz volt az este, Zengő üvegből volt a teste, S a törleszkedő, illatos fák Lágy lombja csupa villamosság. Ideges, szikrás alkonyatban Állottam ifjan és riadtan. És hallgattam, mintha zuhogva Valami vak malom zokogna. Égő agyam alatt a mélyben A szívem zakatolt az éjben. A vérem […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Ez a nap is verse. Ez a nap is, Mint a többi. Elmúlt. Vége. Ez az est is, Mint a többi. Eljött. Béke. Szerény béke, De hálával Veszem ezt is, Jó pihenni, Ha az ember Csatát veszt is. Furcsa béke: Hallgat, talpig Feketében, Mint egy titkos Esti virág, Mely az ében Alkonyatban […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Téli verőfény verse. Mit ablakom körülfog vén kerettel, megfrissül most az únt, szomorú táj, víg napsugár pingál aranyecsettel az ócska képen és restaurál: a régi Mester megkopott művét ragyogni szítja most az új lazúr, e vén világba zárt örök szívét feldobogtatja nékem most az Úr. Egy ócska házon a rőt téglakémény most […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Augusztusi ég alatt verse. Emlékszel még az augusztusi égbolt Tüzeire? – a cirpelő mezőn Álltunk, s szemednek mélyén elveszőn Csillant egy csillagtestvér fény… be szép volt! S úgy tetszett, hogy hozzánk hajol a félhold, – Szelíd, ezüst kar – s átölelni jön, Emelni lágyan, véle lengni fönn, Hol égi súlyt az éther […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád Erdőszél verse. Itt valaha Mátyás király Nézhette az estéli táj Kék fényében a megbuvó vad Nyomán felrebbenő rigókat. Azóta, hogy leáldozott Az a nap, itt mi változott? A szikla omlott pár vonalnyit, S a gyom, amely virít, meg elnyit, A dercefű s a fecskefű, Melyhez a kóbor kecske hű, Most is csak […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Légyott verse. Szürcsölte a teát, s át gyermeteg szemén Tréfás árnyat vetett a fordult talpu csésze, S az italemelő, lustácska, könnyü kézre Az éji csendben árván s szelíden néztem én. S néztem a törpe lámpa kerek olajtavát, Amint nyirkos, sekély, setétlő mélyiből Áttetsző, gyenge vállát szomorún szegi föl A lenge éji fény, […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Június 21 verse. Csengő-bongó versikével Hát köszöntsük a nyarat, Amely eljött, amely itt van, Utcáinkban, házainkban, S most már végre itt marad. Nem a március van mostan, Nem van most az április, Amit hőben most mi élünk, Megirigyelheti tőlünk Szicilia, Kápri is. Mostan érik a cseresznye, Mostan érik meg a meggy, Most […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Este verse. Öregeste ódivatu költők Bordalait sorra olvasom, Agg betűk, mint nemes, vén szőlőtők, Húzódnak a sárga papiron. Lugasoknak fűszeres árnyéka Fakó írás mögül rámlehel, Ősmámorok édes maradéka Rámborul, mint rózsaszín lepel. Rémlik: ülök venyigetűznél, lent, Kertek alján, őszi alkonyon, Halk szüreti dal a hegyen átzeng, Mellettem egy ősi billikom. Duruzsuló zsarát […] Olvass tovább