Ajánljuk:

  • in

    Varró Dániel: Mászogató

    Varró Dániel: Mászogató Hé, te baba! Hé, te! Hová lesz a séta? Nem mászom el Tömörkényig, csak ide a vödörkémig. Belehörgök ijesztően, a szomszéd is kilesz tőlem. Héka, baba! Héka! Hová lesz a séta? Nem megyek a mányi tóig, csak a távirányitóig. Átteszem a kettesre, épp amikor fény derülne a filmben a tettesre. Hé, te […] Olvass tovább

  • in

    Varró Dániel: Nyúl tavaszi éneke

    Varró Dániel: Nyúl tavaszi éneke Mert, jaj, a nyár, mint lepke röppen és ősszel minden oly riadt, és télen sűrű, lassú ködben dideregnek a nyúlfiak. Tavasz, te cuppanásnyi szikra, ha tappancsod a sárba lép, vidorság száll a kis nyuszikra, s megédesül a sárgarép’. Bajuszt pödörsz a napsugárból, s ugrálsz, mint gyönge, lenge nyúl. Ó, jaj, […] Olvass tovább

  • in

    Varró Dániel: Mozi

    Varró Dániel: Mozi Gyere, nevető szemü, airwaves-es leheletü! Bús lovagod ma terád vár egyedül a pattogatottkukorica szagú moziban, ahova csupa pár jár, lépkedek ide-oda idegesen én itt, jaj, úgy tépi a szívemet a szerelem is, ahogyan a jegyeket a nénik. Gyere na, hisz íme, a Nap kisütött kint, fűt a tavasznak a láza, vége a […] Olvass tovább

  • in

    Varró Dániel: Január

    Jöjjön Varró Dániel: Január verse. Az óév, íme, por és hamu már, elolvadt, mint a nyugati boszorka, latyakba tapicskol a kis Január, a cipőt meg a zoknit is összekoszolta. Fehér ma a föld és sáros a láb, maszatút barnállik utána a hóból. Egy tejbegríz ez a téli világ, s lábunk nyoma rajta sok kakaópor. Olvass tovább

  • in

    Varró Dániel: Metró

    Varró Dániel: Metró Hát elkapott ma, kiscicám, az ellenőr a metrón. Nem volt érvényes matricám, kívánom, bárha lett vón. Leszállított – az alagút most énelőttem ásít, s eljutnom több mint bonyolult a kívánt állomásig. S míg kattog egyre távolabb haladva lent a metró, halkan kattog a bőr alatt az ember szíve dettó. Ó, bár ne […] Olvass tovább

  • in

    Varró Dániel: E-mail

    Jöjjön Varró Dániel: E-mail verse. Hát el vagyok egészen andalodva, és gyönge szívem, ímé, reszketeg, mióta éjjelente, hajnalonta veled titokban ímélezgetek. Nem kell megszólítás, se semmi cécó, és az se baj, ha nincsen ékezet, csak kebelembe vésődjék e négy szó, hogy: Önnek új levele érkezett! Az egész világ egy linkgyűjtemény, az emberek, a tárgyak benne […] Olvass tovább

  • Jöjjön Varró Dániel: Szeszélyeskedő verse.
    in

    Varró Dániel: Szeszélyeskedő

    Jöjjön Varró Dániel: Szeszélyeskedő verse. Hétfőn hú, nagy az én haragom azt, aki bosszant, megharapom. Kedden a kedvem pont közepes, se jó, se rossz, mint a krumplileves. Szerdán szépen szót fogadok, intelligensen bólogatok. Csütörtökönként úgy alakul, hogy csínyeket csinálok csintalanul. Pénteken egy pukkancs vagyok én, dacosabb, mint a saját kisöcsém. Szombaton szeppent vagyok és szende, […] Olvass tovább

  • in

    Varró Dániel: Szösz néne

    Jöjjön Varró Dániel: Szösz néne verse. Fönt a Maszat-hegy legtetején, ahol érik a Bajuszos Pöszméte, és ahol sose voltunk még, te meg én, ott ül a teraszán Szösz néne. Ott ül a teraszán, vénkora tavaszán, néha kiújul a köszvénye. Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin, szimatol körülötte az öszvére, hogyhogy sohasem tetszik berekedni a nagy […] Olvass tovább

  • Varró Dániel: Pakolgató

    Jöjjön Varró Dániel: Pakolgató verse. Oly nagy a szekrény, és csupa holmi! Marha nehéz azt mind kipakolni. Sajnos a polcon könyvek vannak, véget vetni nekem kell annak. Mai svéd líra, klasszikus angol, Petőfi puffan, a padlón landol. Jókai összes, Balzac, Stendhal, Kundera, Hrabal is a föld fele tendál. Vár a fiókban sok bugyi, zokni, mind […] Olvass tovább

  • Varró Dániel: Randi

    Jöjjön Varró Dániel: Randi verse. Kimondok minden mondhatót (a fecsegésben annyi báj van), de bárcsak arra volna mód, hogy mibenlétem konstatáljam. Meg a te mibenlétedet. A csíkos kabátot, a kesztyűt, a szipli-szeplős részeket a soha-már-be-nem rekesztjük röhincsélések tetején (hogy nem potyog nyakadra egy sem?) vagy azt, hogy ez a te meg én végsősoron mit is […] Olvass tovább

  • Varró Dániel: Téli szonett

    Jöjjön Varró Dániel: Téli szonett verse. Hát, mondja kedves, mért olyan fehér? Kövér szeplőit hol hullatta el? Hisz prüszköl is! Ez, kérem, csúnya jel. Magácskának megárthatott a tél. A dér bár összecsípte orrhegyét (hófödte csúcsot így az alkonyat), jót tenne most egy kis pohár konyak, pótolni bent piros nyarak hevét. Mert látja, kedves, hogyha jő […] Olvass tovább