Vallásos húsvéti versek Jézusról

Vallásos húsvéti versek Jézusról
Hirdetés

A húsvét a keresztény világ egyik legszentebb ünnepe! Jézus feltámadását már sok szerző megírta, az alábbi sorokban olvashatjuk Krisztus szenvedésének és feltámadásának történetét.

Íme a Vallásos húsvéti versek Jézusról összeállításunk!


Bódás János: Feltámadott!

Zeng-bong a húsvéti harang,
s mint millió fehér galamb,
ujjongva röppen szét a hang
elűzni gondot, bánatot:
– Feltámadott! Feltámadott!
Tavaszi szél repes, dalol,
fű kacag az avar alól,
fa a fának, hegy a völgynek
adja tovább a szózatot:
– Feltámadott! Feltámadott!
Feslő levél erről susog,
kicsiny és nagy legátusok
viszik a nagy hírt szerteszét:
nem maradt sírban a Halott,
– Feltámadott! Feltámadott!
Ne sírj özvegy, ne sírj árva,
nincs a sír örökre zárva,
ölelheted még boldogan,
ki egy időre itt hagyott…
– Feltámadott! Feltámadott!
Ne sírjatok édesanyák,
a síron túl egy új világ,
tökéletes öröm árad,
és semmi meg nem rothad ott…
– Feltámadott! Feltámadott!
Ujjongj béna, szegény, beteg,
virulni fog még életed,
gazdag leszel, ép és erős,
jövőd Krisztusra bízhatod:
– Feltámadott! Feltámadott!
Halld meg te is, küzdő magyar:
bús sorsod éje nem takar,
higgy annak, ki örökre él,
s felkél, majd fényes szép napod!
– Feltámadott! Feltámadott!
Húsvéti hit lobogj, lobogj,
s minden szívet egy hitbe fogj,
ez a szegény, beteg világ
higgye a boldog szózatot:
– Feltámadott! Feltámadott!
Ujjongj szívem, dalolj remény!
Él Krisztus, s Benne élek én,
nem ijeszt halál, sem pokol:
porrá lesz bár szívünk, agyunk,
feltámadunk! Feltámadunk!

Bartal Klári: A Megváltó és a nép

Mártíromságtól fénylik orcád,
Vagyonod csak az égi ország,
De köntösödre sorsot vetnek
És ácsolják már a kereszted.
Irigylik hited és az álmod
S hogy ígértél egy más világot.
Nem vágynak ők az égi szóra,
Igényük sincs a szépre, jóra,
S mert mertél náluk különb lenni,
Ezt nem képesek elfeledni.

Szemedben fájón ég a bánat,
S míg hirdeted, hogy van bocsánat,
Előtted készek ölre menni,
A Júdás-pénzen összeveszni
S hogy halálodat látva látják,
Hát mindezt bőszen letagadják.
Gyűlölni tudnak, nem szeretni
(Nem változik itt soha semmi).
S Te lenézel a keresztfáról
És véded őket minden vádtól.

Reményik Sándor: Lefelé menet

“Elváltozék…” Köntöse, mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes,
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sáppad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad.
Jézus a völgyben is Jézus marad.
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát.
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban
Nem látjuk többé az Isten fiát.

Testvérem, társam, embernek fia.
Igaz: a hegyen nem maradhatunk.
Igaz: a völgyben más az alakunk,
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.

Horváth Lóránd: Elvégeztetett

… és mi csak vétkeztünk
és te szenvedtél egyre,
– mentünk vakon az ösztöneink után
de te felnéztél az égre.
– mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán,
égett a testünk,gőzölgött vérünk,
– te mentél a fájdalom mázsasullya alatt
s a kínóceánon imádkoztál értünk!
… mi játszottunk s teltek a híú napok,
és kárhozat volt a munkánk és étkünk,
– neked kínból fonódtak éjszakák,nappalok
s magadat adtad fényről,dicsőségről
s szállt a mámor
– te elindultál az egekből s mentél poklokig,
hogy mentsd az elveszetett, s a Golgotáról
eljutottál minden emberig.
… és néztünk reád és felforrt a vérünk,
és kövült a szívünk és konokabban néztünk,
– neked szederjes lett tested,veritékes arcod,
de álltad,álltad a végső,utolsó nagy harcot,
… s míg mi felújjongtunk és lángolt dühünk,
te Istent hívtad,hogy megmentsd lelkünk,
– és zuhogtak a sziklák és hasadott a kárpit,
és jajgatott az élet,látta vonaglásaid
– és felcsapott az öröm,sátáni halleluja,
hogy meghal,meghal,meghal Istenfia,
– s a nap a fájdalomtól lehunyta szemét
s a mindenségre ráhullt a feketeség,
s míg sírt a világ és ernyedten csüggtek
a falevelek
halk suttogás kélt: ” Ő volt,igaz volt,
elvégeztetett! “

Várjuk a kommenteket

Ady Endre: Az utolsó mosoly

Gyulai Pál: Éji látogatás