Varró Dániel: Mozi
Gyere, nevető szemü,
airwaves-es leheletü!
Bús lovagod ma terád vár
egyedül a pattogatottkukorica
szagú moziban, ahova csupa pár jár,
lépkedek ide-oda idegesen én itt, jaj,
úgy tépi a szívemet a szerelem is,
ahogyan a jegyeket a nénik.
Gyere na, hisz íme, a Nap kisütött kint,
fűt a tavasznak a láza,
vége a télnek, a depinek, a lomb is zöld,
és tele van a pláza.
Gyöngy vagy a sok bizsu-cicababa közt te,
mennek már odabent, gyönyörűm
az előzetesek, nosza, jöszte!
Kukorica, perec és a kóla kezünkbe,
zsebembe jegyért kotorászom,
így be a sor közepére, amíg megy
a halivudi jelenet a vásznon;
és míg könnybe a mozi szeme lábad,
lerúgod a papucsodat, és
a puha szék tetejére teszed föl a lábad.
Betege vagyok a szerelemnek,
a vágynak, az érintésed is éget,
amikor a kezem és a te kezed is
ugyanoda nyúl be a kukorica végett.
Fölhevít, és amikor elveszed, űrt hagy,
nem tudok én ma a filmre figyelni miattad,
olyan gyönyörű vagy.
Szép a te szemed, ugye tudod, és a szád,
és szép a te fogad és a nyelved,
amivel a popcornt ízleled,
amit a te szép kezed a zacsiból elvett;
legurul a nyakadon a kukoricamorzsa,
elnyeli ott ez a kis szakadék,
a halálban is édes a sorsa.
Két kibújó telihold a trikód
ködleple alatt a te melled,
barna, akárcsak az alkonyi fény a te bőröd,
a szoliban ilyen lett.
Jaj, milyen oktalan állat az ember,
vágy az ölében örökkön dudorodik,
és a szíve teli szerelemmel.
Cicamica, mit tegyek, annyira édes,
a mosolyod, akárcsak a kóla.
Édes a szerelem, a vágy lólába
ha néha kilóg is alóla…
Baromira gagyi ez a jelenet is éppen,
gyere szerelemnek örülni,
hajoljál össze te velem a sötétben.
