in

Wass Albert téli versek

Wass Albert (1908-1998) a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. Verseiben gyakran foglalkozott a természettel, a hazaszeretettel és a honvággyal.

Téli verseiben Wass Albert a természet szépségét és a téli táj varázsát örökíti meg. A verseiben a havas hegyek, a fagyos táj és a csillogó hó látványa elevenedik meg. A költő érzékletesen ír a téli táj hangulatáról, a csendről, a nyugalomról és a békéről.

A téli versek mellett Wass Albert számos olyan verset is írt, amelyben a honvágy és a hazaszeretet témáját dolgozza fel. A téli tájban a költő gyakran a szülőföld iránti vágyakozását is megfogalmazza. A verseiben a téli táj a honvágy szimbólumává válik.

Íme Wass Albert téli versek összeállításunk.

Wass Albert: Tél

Templomi csöndben,
Éjjeli ködben
Aszkéta-ágat zörrent a szél,
Valahol messze,
Csillag szemekre
Szürke ködfátylat borít a Tél.

Túl a tetőkön,
Dárdás fenyőkön:
Zöld diadémon, pára lebeg,
Sűrű vadonban
Halkan, titokban,
Fenyő-óriások könnye pereg…

Néma a szikla,
Kristály patakja,
Jeges páncélban tompán zubog,
Mogorva ormon
Nincs rododendron,
Csak sötét árnyak: Tantalusok.

Mélyen a völgybon,
Fűzfa berekben,
Néha, titokban zörren a szél,
S fent a magasban
Pára alakban
Halkan suhanó szellem: a Tél.

Wass Albert: Téli álom

Kint tél van még; hideg, könyörtelen,
az ablak alatt elsüvölt a szél.
Fedélcsatorna pléhe felzokog,
ott fent a kémény jajgat és beszél.

A képzelet varázsa messze száll,
s mint őszi pára itt-ott fennakad;
egy szürke dombon s néhány régi fán
meg-megpihen s halkan tovább szalad…

Már lefolyt a bércek hó-palástja,
sötét-lilára vált a vén havas;
szalonka száll a csendes esti szélben,
s a napsugár már zöld rügyet fakaszt.

A kismadár is megcsendül az ágon,
tavaszi vágyak vidám dallama;
túl a ködbe burkolódzó fákon
mintha bíbor-eső hullana.

Jön az alkony. Az áldott nap leszáll.
Vonulnak már a szürke vadludak;
a légben kezdődik a szúnyog-bál,
s a völgyben tompán harsog a patak.

Azúr-egen a csillagok kigyúlnak:
arany szegek a tündér kárpiton.
A földre sápadt csillagocskák hullnak:
pásztor-tüzek, a vén hegyormokon.

Kint még zokog a vén fedélcsatorna,
ablakom a szürkületbe tárom.
Hideg havát a szél szemembe hordja:
elsuhant már a februári álom.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Donászy Magda: Télapóhoz

Névnapi versek lányoknak