Weöres Sándor: Fű, fa, füst

Hirdetés

Jöjjön Weöres Sándor: Fű, fa, füst verse.

Özönvíz-táj ez, tág és széditő,
a kőkorszaknál ősibb az idő,
emlékezés sem kísér az uton –
Ekkép mesélték, csak innen tudom:
mikor pelenkám volt még és dadám
s a Hold kezemnél ült az almafán,
az «ee-ee» és «papa-mama» után
az első, amit kimondott a szám:
«fü, fa, füst».

Ugy tűnik, mintha látnám-hallanám:
fölöttem süt víg napocska-anyám,
a dajkával kis kocsiban tolat
engem, reménydús fiatalurat
s oly fontos, mint nagy dörgeteg beszéd,
mitől országok esnek szerteszét,
és véres lesz a puszta és a rét,
hogy kimondom e szent varázsigét:
«Ffü – ffa – fjtt -»

Fogatlan szájjal tátogattam és
érzés nélkül jött sírás-nevetés,
a sorsom nem volt könnyü vagy nehéz,
multat s jövőt még nem festett az ész,
idő nem volt, csak az örök jelen,
mely, mint a pont, kiterjedéstelen
s mert kezdettelen, így hát végtelen –
mi áll, vagy mozdul, minden névtelen,
fü, fa, füst.

A tarka egység részekké-szakadt,
rámzúdult a külömbség-áradat.
Képzelj faágakat: mindegyiken
sok két- és hárommagvu tok terem:
így lett lassacskán mindennek neve
párjával: tej-víz, fehér-fekete,
kéz-láb, huszár-baka, fésű-kefe
s hármasban: elefánt-zsiráf-teve,
fü-fa-füst.

Óriások közt telt az életem,
a vállukig sem ért föl a kezem.
És egy nap – tisztán emlékszem reá –
nem fértem állva az asztal alá.

Lejjebb ereszkedett a mennyezet
és kezem-lábam megszélesedett.
Ahogy én nőttem, úgy kisebbedett,
de napjaimnak kedvesebbje lett
fü, fa füst.

Sorsom huszonnégy esztendőt lerótt,
még végigélnék néhány-milliót:

hasztalan vággyal nézem a jövőt,
gyerek áll így a más-cukra előtt.
De a kevés is jobb, mint semmi se,
az élet szép, csak bánni kell vele
s ha félrebillen kedvem kereke,
helyrezökkenti a varázsige:
fü, fa füst.

Szép a való! szebb, mint minden mese,
kár, hogy mindünknek hűtlen kedvese.
Azért van mind a tétlenség s a tett,
hogy tompultabban lásd a végedet.
Kinn ülök most a híg téli napon,
mint aranya körében Harpagon
s ha mennem kell majd: tenger vagyonom
bucsuzóul még összeszámolom:
fü, fa, füst.

Köszönjük, hogy elolvastad Weöres Sándor: Fű, fa, füst versét!

Mi a véleményed Weöres Sándor: Fű, fa, füst költeményéről?

Írd meg kommentbe!

Fű, fa, füst

Ezek az első szavai a költőnek, életét kíséri végig (24 éves koráig, de utal a jövőre is). Családi anekdotát elevenít fel. Saját világot teremt a gyerek, de a felnőtt is ezt teszi (a nyelvvel).

  1. versszak: nem érzékeli az időt, nem fogja fel.

Szembesülés az idővel=felnőtté válás. (az elmúlással is szembekerül)

A refrén is az elmúlásról szól: fű- gyermekkor (születés); fa- felnőttkor (élet); füst- elmúlás (halál)

A költészetre is utal: (alliteráció)

Varázsigévé válik.

Zárás: fű, fa, füst: ez minden vagyona

Harpagon: földi javakat gyűjt

Költő: szellemi vagyont (tudás, élettapasztalat életről, halálról, elmúlásról) – áll az irodalom blog anyagában.

Hirdetés

Várjuk a kommenteket