A versek oldala
Jöjjön Weöres Sándor: Fű, fa, füst verse. Özönvíz-táj ez, tág és széditő, a kőkorszaknál ősibb az idő, emlékezés sem kísér az uton – Ekkép mesélték, csak innen tudom: mikor pelenkám volt még és dadám s a Hold kezemnél ült az almafán, az «ee-ee» és «papa-mama» után az első, amit kimondott a szám: «fü, fa, füst». Ugy […] Olvass tovább
József Attila: Mámor Szeretném felverni lelkem dalával A szomorúk szivét, a világot. Most megbocsátok annak is, Aki bántott. Szertném a keblemre ölelni az Életért kűzdő, fájó rabot. Szeretném feltámasztani, Aki halott. Szeretném, hogyha lassabban forogna És végre megállna a nagy kerék. De a legjobban szeretném, Ha szeretnék. És szeretnék alkotni csodásat és Ezer gyönyörűt, szépet […] Olvass tovább
Benedek Elek: Reggeli dal Fölébredt a nap, kapuját kitárta, Nótával köszönti a dalos madárka. Ébredez az erdő, már a rét sem alszik Madár dalolása messzire elhallszik. Harmat rezg az ágon, fénye meg-megcsillan, Rásüt a napsugár s egyszerre elillan. Ragyog az áldott nap, a szellő se lebben S dalol a kis madár mindig ékesebben. Fölkelt a […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: Szövetség Ágaink egybecsavarodtak, gyökereink összefogóztak, árnyunkba utasok heveredtek, lombunkból madarak szárnyrakeltek, – magunknak mi már megmaradjunk, másnak, egymásnak annyit adtunk, annyit kinlódtunk és mulattunk, hogy vígak, búsak, rosszak és jók, lettünk egy kicsit már hasonlók. Mikor a sors összeültetett, csemeték voltunk még, gyerekek, fiatal társak, szövetkezők, rosszabbak elől menekülők, játszottunk tündéri fuvolákkal, haragos, […] Olvass tovább
Jöjjön Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez verse. Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; […] Olvass tovább
Jöjjön Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról verse. Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak a puskacsõben, nemcsak a börtönökben, nemcsak a vallató szobákban, nemcsak az éjszakában kiáltó õr szavában, ott zsarnokság van nemcsak a füst-sötéten lobogó vádbeszédben, beismerésben, rabok fal-morse-jében, nemcsak a bíró hûvös ítéletében: bûnös! ott zsarnokság van nemcsak a katonásan pattogtatott „vigyázz!”-ban, […] Olvass tovább
Apámmal utazunk a vonaton Apámmal utazunk a vonaton. Hideg, sugáros, éji nyugalom. A szunnyadó csöndesség lomha, mély, de ébredez, hallucinál az éj. Fázik az erdő, csontkemény a föld, a dermedő ég alja sárgazöld. Itt-ott egy oszlop, éjsötét palánk, benn a kunyhókba késő lámpaláng. Egy folt az éjbe, szürkülő, fehér. Egy ember. Egy hóban rekedt szekér. […] Olvass tovább
Weöres Sándor: Ébrenlét és alvás között A félálom mint láp terül ébrenlét és alvás között. Benn ellazulnak lassudan a gondolkodás pántjai. Hegyi tájak suhannak át és titkos, ajtótlan falak és kanyargó, zárt udvarok, menni csak cél nélkül lehet. Szók ötlenek fel, mondatok, egy más világ rendje szerint. Lámpát gyujtok, hogy leirom, de mint szitán át, […] Olvass tovább
Pilinszky János: Parafázis Mindenki táplálékaként, ahogy már írva van, adom, mint élő eledelt, a világnak magam. Mert minden élő egyedül az elevenre éhes, lehet a legjobb szeretőd, végül is összevérez. Csak hányódom hát ágyamon és beléreszketek, hogy kikkel is zabáltatom a szívverésemet! Miféle vályu ez az ágy, ugyan miféle vályú? S mi odalök, micsoda vágy, […] Olvass tovább
Vörösmarty Mihály: A hazafi Látogató ha keres, mondjátok, nem vagyok itt benn: Lelkem a kedves hon messze határira szállt, S tartja ölelve hegyét, völgyét, és síkjait, és az Országos folyamon tengerek árjaig ér. Fölhat a trón kebelébe szilárd, hűségteli gonddal, Munkás szánat közt a kalibákba benéz. És megnyílnak előtte az elmúlt századok évi, S ami […] Olvass tovább
Jöjjön Karinthy Frigyes: Nihil című verse. Utoljára még elmentem volt szeretőmhöz És beszélgettem vele a lépcsőházban: Bementünk, mert kint nagyon fujt a szél És kemény csöppek estek. Végleg elbucsuztunk, már nem szeretem: Aztán lementem a Rottenbiller-utcán Vettem gesztenyét, de nem tudtam lenyelni Találkoztam Biró barátommal. Biró beszélt a neo-impresszionizmusról, Én mondtam: mindent abba kell hagyni: […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Magda: Eső verse. Eső Gyermekkorom hű társa, te, zöld óceánok gyermeke, te mindig egy, ezer alakban, tapintható, de foghatatlan, kinek jószagú sóhajától a titoktartó éj kitágul, s oly bő lesz, hogy egy kertpalánk mögött megfér a félvilág: te kóbor isten, szerte bolygó, hogy kerülsz ide, te csavargó? Van tíz éve, hogy láttalak a […] Olvass tovább