Mutatjuk a Kosztolányi Dezső vers összeállítást.
Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, hírlapíró. 1885. március 3-án született Szabadkán, értelmiségi családban.
Már tizenöt éves korától rendszeresen írt verseket, melyek közül az első tizenhat éves korában a Budapesti Naplóban jelent meg.
1906-ban, amikor Adyt a Budapesti Napló párizsi tudósítónak küldte ki, helyére Kosztolányit szerződtette, és a lap vasárnaponként felváltva közölte Ady és Kosztolányi verseit. 1907-ben jelent meg első verseskötete, a Négy fal között.
Íme a Kosztolányi Dezső versek
- Kosztolányi Dezső: Októberi táj
- Kosztolányi Dezső: A kis kutya
- Kosztolányi Dezső: Szerelmesek
- Kosztolányi Dezső: Boldog szomorú dal
Kosztolányi Dezső: Litánia
Az én koromban:
zörgött az egekben a gépek acélja.
Az én koromban:
nem tudta az emberiség, mi a célja.
Az én koromban:
beszéltek a falban a drótok, a lelkek.
Az én koromban:
vad, bábeli nyelvzavarok feleseltek.
Az én koromban:
öngyilkosok ezrei földre borultak.
Az én koromban:
méreggel aludtak el a nyomorultak.
Az én koromban:
kínpadra feküdtek az árva, beteg nők.
Az én koromban:
lélekbe kutattak a lélekelemzők.
Az én koromban:
mint koldusok álltak a sarkon az épek.
Az én koromban:
recsegtek a trónok, a bankok, a népek.
Az én koromban:
mily dal remegett, a velőkig üvöltő.
Az én koromban:
prózára szerelte a verset a költő.
Az én koromban:
mindannyian ó de magunkra maradtunk.
Az én koromban:
sírtunk, amikor kenyerünkbe haraptunk.
Az én koromban:
nem volt, ki szegény szíveket melegítsen.
Az én koromban:
álmatlanul ült arany-ágyon az Isten.
Hajnali részegség
Kosztolányi Dezső: A jó élet
Én csüggedt lelkem, én csüggedt szivem,
daloljatok és mondjátok: igen.
Hurrázzatok e nyári hajnalon,
ne hagyjatok ködökbe hajlanom.
Korán keltem. Fölhúzom a rolót.
A nyári nappal együtt lángolok.
Most kikiáltom, élni, élni szép.
Boldog, aki él s boldog, aki lép.
Boldog a táncos és a sánta is,
az élet jó még őiránta is.
Mert minden jó. Éhezni s enni jó,
áldott az éhség s áldott a cipó.
Szomjazni is jó s ha a fény zizeg,
meginni egy pohár jeges vizet.
Fürödni, úszni, míg erőnk kitart,
elszívni a dívánon egy szivart.
Ó, július, aranyos a ködöd,
torzult ajakkal tüzet gügyögök.
A vörös nyár zúgása bátorít,
én, élet atlétája, állok itt.
Szaladni tudnék, nem tudom hová,
szeretnék élni, végtelen soká.
Száz évig, míg a testem megtörik,
szeretnék élni, élni örökig.
Az arcom mostan csupa-csupa fény,
az Isten karjaiba szálltam én,
mint egykor anyám köténye alá
és úgy tekintek félve-bízva rá.
Én jó vagyok, ezrek jósága tölt,
más vágyam nincs, tartson soká a föld.
Jó emberek, ezt kéri társatok,
csak talpalatnyi földet adjatok.
A végtelenben egy kicsi helyet,
hol meghúzódhatom és élhetek.
