Jöjjön Áprily Lajos – Éjjeli zene verse.
Nagyszerű volt ez az éji vihar. Hörgő morajával
küldte előre szilaj, hűst-lehelő követét.
Majd a hegyek koszorújából lerohant a Dunáig
s csattogtatta tüzes mennyei ostorait.
Alvó kis falukat vert fel riadó robajával,
ablakon át láttam: lángol a szénakazal,
ott a sötétség félkaraját beragyogja világa,
rémképpé magasít egy lobogó jegenyét.
Ám a vad égzengést zúgás váltotta: özönvíz,
s a kialudt tűznek egy ura lett: a sötét.
Fulladozott a csatorna a bő zápor rohamától,
India fellege ont ily zuhogással esőt.
Kurjongattak a fák, ujjongtak a bokrok, a rétek
szikkasztó heteink gyilkos aszálya után,
szívta, vedelte a föld a vizet, mint szeszt az a korhely,
akinek ínye soká vára a drága italt.
Éreztem: ha fa volnék most magas erdei ormon,
élvezném, hogy a víz hogy fut alá tövemig,
s harsognám a cikázó fényben a záporesőbe:
Fürdess meg, gyönyörű, éjjeli, dús zivatar!
Köszönjük, hogy elolvastad Áprily Lajos – Éjjeli zene című költeményét.
Mi a véleményed Áprily Lajos – Éjjeli zene írásáról?
Írd meg kommentbe!
