Bella István: Áni Máni balladát sír

Hirdetés

Jöjjön Bella István: Áni Máni balladát sír verse.

Egy pormacska, s egy poregér,
s egy porabbnál porabb
poreb
– Három Igazi Nyüszögér –
él minálunk, és megél,
lakja a lakás-zugokat, zugolyokat,
belak
minden sarkot és sutot,
minden zeget és zugot,
mert befér
mindenüvé ahonnan
kifér;

Él hát ágy alatt, asztal alatt,
szekrény sarkában és szekrény alatt.
Él
És zenél
A javából!

A pormacska pormiákol,
a poregér porcincog,
és a poreb porugat:
pengetik porbajszuk,
zengetik porfogukat,
hogy csak úgy zing-zong,
illegetik magukat.
A pormacska porfarkát
görbítve porlantol.

A poreb poráriázva
porvonít parlandón,

s a poregér
porcintányérozva
porcincogat.

Mint fényes promenádon,
úgy sétafikálnak
át a szobákon.
Középre
leteszik
porsipkáikat,
porcelán tányérjaikat,
s akik hallgatnak a zenére,
abba vetik
aranyaikat.

Jön is a nap! Fülel, meg-megáll,
s odaérve
teledobálja fénnyel,
csöngő aranypénzzel.

Ebből majd
mind a három,
a porkupicákból,
porokat borogat.
(Jól érzik saját porukat!)
Kipróbálják torkukat.

De néha poruljárnak,
azaz: póruljárnak,
mert kiporolják őket,
hogy csak na!

Ám rá se rántanak,
nagyokat alszanak,
burkolva
pókhálópaplanba.
Csak egy nagy hirtelen vész
fenyegeti hármukat,
ha egyszerre nyitva marad
minden
s rájuk tör mindenünnen
három tucat
porebrendész,
porgyepmester,
porpecér:

a Huhuhú-huzat!

S megzendíti, mint sok
rendőrsípot,
egyszerre a kulcslyukakat:
ZENG A HÁZ!

süvít és sivít
és fütyül és visít,
fütyül minden lakat;

s a Három Igazi Nyüszögér
– uccu neki, vesd el magad! –
úgy fut körbe-karikába,
hogy saját nyomába
ér.

Legelöl fut a poregér,
a pormacska utána,
annak a sarkába
meg
a poreb.

Nyomukban meg,
mind közelebb
húzat
a huzat!

A pormacska jajcincog,
a poregér jajnyávog,
s a poreb jajugat:
jajjogat.
De nem ez a nagy baj!
Ó!

De az a sötétben lapuló,
spájzokban megbúvó,
sarokban szunnyadó,
vámpírként vérszopó,
nagy és rettenetes,
szörnyű és rettegett,
hörgő és zörgő,
dörgő és pörgő,
forgó és korgó,
porgó és morgó
nagy óriáskígyó
a
por-
szí-
vó!

Ó! Ó! Ó! Ó! Ó!

Oly szörnyű,
hogy el sem mondható,
Nincs már
a porcincogó,
a pormiákoló,
a porugató.

KITAKARÍTOTTUNK!

Brühühü!

Köszönjük, hogy elolvastad az Áni Máni balladát sír költeményt.

Mi a véleményed Bella István írásáról?

Írd meg kommentbe!

Várjuk a kommenteket