Ajánljuk:

  • in

    Weöres Sándor: Öröklét

    Weöres Sándor: Öröklét A Föld, hol az élet terem, a mindent elnyelő sírverem a síkság, hegy, tenger, folyó öröknek látszik és muló. Világűr és mennyboltozat sok forgó égi kapcsolat a milliárdnyi tűzgolyó öröknek látszik és muló. Mit eltemet a feledés, egy gyík-kúszás, egy szárnyverés, egy rezdület mely elpörög Múlónak látszik és örök Mert ami egyszer […] Olvass tovább

  • in

    József Attila: Reménytelenül

    Jöjjön József Attila: Reménytelenül verse. Lassan, tünődve Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Én is így próbálok csalás nélkül szétnézni könnyedén. Ezüstös fejszesuhanás játszik a nyárfa levelén. A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok. Vas-színű […] Olvass tovább

  • in

    Dsida Jenő: Édesanyám keze

    Jöjjön Dsida Jenő: Édesanyám keze verse. A legáldottabb kéz a földön, A te kezed jó Anyám Rettentő semmi mélyén álltam Közelgő létem hajnalán; A te két kezed volt a mentőm S a fényes földre helyezett. Add ide, – csak egy pillanata, – Hadd csókolom meg kezedet! Ez a kéz áldja, szenteli meg A napnak étkét, […] Olvass tovább

  • in

    Várnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek

    Jöjjön Várnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek verse. Amikor még piciny voltál, olyan nagyon enyém voltál, engem ettél, engem ittál, rám nevettél, nekem sírtál. Mikor később nagyobb lettél, mindig messzebb, messzebb mentél, először csak a kiskertbe, aztán a nagy idegenbe. Ha itt vagy is, csak elnézel, akkor is nem engem érzel, nem anyádat, nem apádat, valami […] Olvass tovább

  • in

    Radnóti Miklós: Ballada

    Radnóti Miklós: Ballada Nyitott szájjal szalad a gyilkos, szájából röpköd a lihegés. A hóba mélyet ír és felfüstöl a vér s a csiklandós kés szivéig ér a holtnak. És fölötte összehajolnak a hallgatag hó s a pletyka szél. Olvass tovább

  • in

    Ady Endre: Búcsú

    Jöjjön Ady Endre: Búcsú című verse. Emlékednek végső foszlányát, Ledöntött bálvány, eldobom, Egy sóhaj és Isten hozzátok, Szerelmes, lázas, balga álmok, Lelkem továbbszáll szabadon. A szerelem szép világától Megtörve, fájón búcsuzom. Elrablá tőlem ifjuságom, De elhagyott tündér-világom Búcsuzva meg nem átkozom. Búcsuzom. – A szerelem lángja Addig tart, míg az ifjuság. Sírján a meghalt ifjuságnak […] Olvass tovább

  • in

    Ady Endre: A Halál rokona

    Jöjjön Ady Endre: A Halál rokona verse. Én a Halál rokona vagyok, Szeretem a tűnő szerelmet, Szeretem megcsókolni azt, Aki elmegy. Szeretem a beteg rózsákat, Hervadva ha vágynak, a nőket, A sugaras, a bánatos Ősz-időket. Szeretem a szomorú órák Kisértetes, intő hivását, A nagy Halál, a szent Halál Játszi mását. Szeretem az elutazókat, Sírókat és […] Olvass tovább

  • in

    Kölcsey Ferenc: Huszt

    Jöjjön Kölcsey Ferenc: Huszt verse. Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék; Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán? Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? Messze jövendővel […] Olvass tovább

  • in

    Juhász Gyula: Mindenkinek

    Juhász Gyula: Mindenkinek Ó emberek, szeretni kell a földet S szeretni kell borút és bánatot, Örülni kell derűnek és esőnek S dalolni kell, ha minden elhagyott. Örülni kell a gazdag hervadásnak, Dalolni kell a téli sírokon, Szeretni kell a csillagot s az árnyat És tudni kell, hogy gyöngy és könny rokon! Ezt hirdeti ma nektek […] Olvass tovább

  • in

    József Attila: Áldalak búval, vigalommal

    Jöjjön József Attila: Áldalak búval, vigalommal verse. Áldalak búval, vigalommal, féltelek szeretnivalómmal, őrizlek kérő tenyerekkel: buzaföldekkel, fellegekkel. Topogásod muzsikás romlás, falam ellened örök omlás, düledék-árnyán ringatózom, leheletedbe burkolózom. Mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e, szivemhez szívvel keveredsz-e, – látlak, hallak és énekellek, Istennek tégedet felellek. Hajnalban nyujtózik az erdő, ezer ölelő karja megnő, az égről a fényt […] Olvass tovább

  • in

    Juhász Magda: Ha jönnél felém

    Juhász Magda: Ha jönnél felém Ha jönnél felém, mint enyhe szellő és simogatnád az arcomat, megérteném te félve jövő, a benned dúló harcokat. S ha jönnél felém mogorva széllel, és cibálnád bőszen hajamat, rád nevetnék én mit sem sejtőn, feléd nyújtva az ajkamat. És jöhetnél felém vad viharral, mint őrjöngő, jeges fergeteg, két kezed szelíden […] Olvass tovább

  • in

    József Attila: Napszonett

    Jöjjön József Attila: Napszonett verse. A vén díványon hentereg a Nap, Magával hozta erdők illatát S kinek örömből semmi sem maradt, Vidultan nézem én kopott diák. Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis! Aranyhajával elborítja arcom, Lágy csókja éri rezgő ajkam is, Ölébe békén árva főmet hajtom. – Ó Nap, a csókod új életre kelt, Ha simogat […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.