A versek oldala
Jöjjön József Attila: Hazám verse. 1 Az éjjel hazafelé mentem, éreztem, bársony nesz inog, a szellőzködő, lágy melegben tapsikolnak a jázminok, nagy, álmos dzsungel volt a lelkem s háltak az uccán. Rám csapott, amiből eszméltem, nyelvem származik s táplálkozni fog, a közösség, amely e részeg ölbecsaló anyatermészet férfitársaként él, komor munkahelyeken káromkodva, vagy itt töpreng […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Szólt az ember verse. Volt az ember. Járt, megállt, szétnézett, Aztán azt mondta: Körtefa vagyok. S gyökere lett a föld, dereka a magasság, Lombja az ég És körtét ettek a bogarak, A madarak, az éhes csillagok. Akkor tovább ment. Járt, megállt, szétnézett, Aztán azt mondta: Szén és vas vagyok. És csörömpölő acélműhelyekben […] Olvass tovább
Jöjjön Magyar Ottó: Az élet alkonyán verse. Mikor kezed, lábad úgy fáj, majd leszakad, A hátad meggörbül az élet súlya alatt. Mikor bajodról tudsz már csak beszélni, Azt kérded magadtól: Érdemes még élni? Ha zimankós télben kicsi szobád hideg, Ha sok ismerős arc mind fásult és rideg Ha a vérnyomásod naponta kell mérni, Megint csak […] Olvass tovább
Pilinszky János: Utószó Pierre Emmanuelnek Emlékszel még? Az arcokon. Emlékszel még? Az üres árok. Emlékszel még? Csorog alá. Emlékszel még? A napon állok. A Paris Journalt olvasod. Tél van azóta, téli éjjel. Megteritesz a közelemben, megágyazol a holdsütésben. Lélekzet nélkül vetkezel éjszakáján a puszta háznak. Inged, ruhád leengeded. Mezítelen sírkő a hátad. Boldogtalan erejü kép. […] Olvass tovább
Kosztolányi Dezső: Indulatszavak Őrült pillanat gyermeke: ember, emléke a láznak, melyben az ajkak egymásba harapnak vágyak forradalmán, és a fogak ezüst ragyogásával összekocódnak. Mért feleled, hogy mindenki királyi ágyban született meg, a vér bíborában? Mért félsz szakadatlan, gyáva, mi érhet? Mért szorítod hideglelős kézzel azt a kilincset, s mért állasz az utcán, mint egy számológép […] Olvass tovább
Fazekas Anna: Nyár Öreg fecske szállni tanítja fiát, pipaccsal vetekszik a búzavirág. Szitakötő szárnyal, darázs döngicsél, pitypanggal cicázik a keleti szél. Szarvasbogár csápja álmosan mozog, földbevájt, mély lyukban hűsöl a pocok. Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A visszhang románca verse. „Szeret-e?” Kérdezi a lány És szól a hang a bércfalán „Szeret, szeret, szeret.” „Szeret-e?” Kérdezi a lány S hang nem felel a bércfalán Csak csönd, csak néma csönd. „Szeret-e?” Újra kérdezi S a csöndesség felel neki: „Halál, halál, halál.” Olvass tovább
Jöjjön Túrmezei Erzsébet: Meddig verse. Uram, Teneked sok a Pétered, sokak a nagycsütörtök-éjszakáid. S olyan kevés a csendes Jánosod, aki nem ígér, nem fogadkozik, de elkísér egész a Golgotáig. Mert olyan könnyű azt kimondani egy izzó percben: Meghalok Veled! De annyi minden visszahúzna még, ha ránk borul a szörnyű éjszaka, ha megérint a fagyos lehelet. […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Egy fonnyadó bokorhoz verse. Fonnyadó, sárguló ribizkebokor, neked ősz már ez a nyár. Virágod lehullt, gyümölcsöd leszedték, vén gallyad is pereg már. Leveledet görcs húzza össze, mint az öreg ember tenyerét; s éjről amint éjre tép a kölyök szél, te kopaszodsz legelébb! Szerte még a szőlő érik a napon, csupa zöld és […] Olvass tovább
Jöjjön Gyulai Pál Szüreti lakomán verse. Hegyen a köd fehér-kéken Napsugár csókjába vész, Diófán, a hegy tövében, Víg madárka fütyörész. Csak visszhang a víg madárdal, Nincs virág, a lomb lehull; De bár minden hervad, elhal, Szüret zajlik, kedv virul. Vajha őszén napjainknak, Midőn talló, száraz ág, Mit legtöbbször hátra hagynak, Szerelem és ifjuság: Hangzanék egy-egy […] Olvass tovább
Karinthy Gábor: Rejtvények Én magam fellobbanok, felszállok és azon nyomban el is tűnök, de nyomomban itt marad sok apró dolog. Mindenféle formájúak. Könyvek, kopott támlájúak, nagy ív üres papirosok. Ruhák, mik még őrzik bőröm érintését, doboz, irka, ujjam nyoma terítőkön fésű, szappan, meg borotva, függönyrojt, hervadt virágok, pohár és régi újságok, rajzok, képek és fényképek, […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Trisztánnal ültem verse, Trisztánnal ültem egyszer ott a part fölött, hány éve már? hisz akkor ép a Kingen hősködött! Vörösborunk világitott az asztalon, feljött a hold. A vízre csillagok csorogtak, mert este volt. „Matróz lehetnél” – szólt, „szélfútta, tiszta szív, s élhetnél ott az alkonyok s a tenger kék között!” Az is […] Olvass tovább