A versek oldala
Jöjjön Reményik Sándor: Mindent felírunk! verse. Mindent felírunk: a gúnyszót, a szitkot, És hordozzuk, mint fájó, büszke titkot. Mindent felírunk: az elorzott kincset, A szöget, a tövist, a börtönt, bilincset. Mindent felírunk: sebet, lelkit, testit, A szégyen bélyegét, mely rajt’ vereslik. Mindent felírunk: a keservek kelyhét, És lobogóink tiprott, tépett selymét. Mindent felírunk: a nekünk […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Némaság verse. Mint víz színén a fölcsapó halak, verdesve szállnának a hold alatt, de ejti őket már a pillanat s a megbontott víz dühvel összecsap – s a légen csöppnyi karcolás marad: így villannak föl olykor a szavak, csak röptük látod s már lehullanak. Nyomukban zúgva fodroz a harag, majd elsimul. És […] Olvass tovább
Jöjjön Túrmezei Erzsébet: Nyár verse. Uram, áldalak a nyárban. Aranykalászos határban száll most hálával teli trónusod elé az ének, tüzéért a nap hevének, mert a szemet érleli. Esőcseppek záporáért, hajnalok hűs harmatáért, mindenért az ég alatt vigassággal áldalak. Friss vetés, szép zöld ígéret magot hozott és megérett, s amint lengeti a szél, zizegő, szelíd szavával, […] Olvass tovább
Jöjjön vitéz Somogyvári Gyula: A boldog szunnyadókhoz verse. Aludjatok, ti áldott szunnyadók, Aludjatok, ti néma hadsereg. S ne bántson könny, mely értetek pereg. Aludjatok, nagy álmok álmodói: a hősök álma mondörökre mély. Csak simogasson e bús gügyögésünk szelíden, mint a halk tavaszi szél. Apák, fiúk, szerelmes vőlegények, kik porladoztok, haj, sok éve már, akik elé […] Olvass tovább
Jöjjön Csukás István: Januári hó hull verse. Januári hó hull, fehér lesz minden, tiszta lapot nyit az új év. Mit írunk rá? Itt a nagy lehetőség, egy pillanatra költő lesz mindenki, a hóra íródik a közös költemény! Áhítattal figyelem, mint jó kolléga, s igazán csak egy kicsit vagyok irigy. A rigó menekülő csillagokat ír, zaklatott […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: Hajnal a nagyvárosban Piros hajnal, – a város is piros álom, ha sáros is. Aszfalt-tükrök az eső után, piros ég millió piros pocsolyán. Csöndes a nagy tér, üres és még nem mocskolja ébredés, tömeg, zaj, gép, robogó kerekek – Csak én vagyok itt, meg a verebek. Borzas verebek csipegetik a kelő nap arany […] Olvass tovább
Jöjjön Röhrig Géza: Elpislogtak verse Kálid Artúr előadásában. Elpislogtak szép tüzeim El a hivalkodó, a szégyellt lángok A sok görcsös is hiába hányaveti Fölszívódtak bennem már a fény artériafonalai A rügyeim is rendre megvakultak Meg, a kíváncsi, a szemérmes rügyek A sok pirinyó S a nagy vadgesztenye óriás rügyét Körmösre emelve A rügyeim is mind […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Egy kézre vágyom verse. Jó olvasó, ki ülsz a lámpa mellett, akárcsak én itt, most rád gondolok s akárki vagy, versekkel ünnepellek. Látom fejed, figyelmes homlokod. Testvértelen és bánatos a költő az életek, a szívek alkuján. És néha ő, a magányos ődöngő kétségbeesve nyúl egy kéz után. Most a kezed kell – […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Uzsorás kölcsönök váltója verse. Szerelem, óh, uzsorás kölcsön, Föl-fölesdeklő napjaimnak Rosszkor érkezett drága rossza, Mégis – mégiscsak visszahozza Nagy fizetségeit a kínnak Egy-egy boldog, hitető napod. Tudom, hogy vénülőn adózni Kicsit szégyen a szerelemnek, De a szégyen szerelmes lángja Festi vénségem ifjuságra S boldog napokon elpihennek Boldogtalanok zavarai. Engem megillet, mit küzdésben […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Magda: Sohasem verse. Én nem akartam sohasem. Nekem nem olvadt ereszem, ha március jött, s szerteszét tördelte a szomszéd jegét. Én nem akartam emberi sorssal, mint hinta, lengeni mélyből magasba s újra le; tengerbe vágytam szüntelen: fövénybe fúrni hátamat, hallgatni, mint a nagy halak, és nem bukni a fénybe fel, és nem követni […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: A legutolsó harcos verse. Valami forró, nyári éjszakán Gyárfüst ölelt át lomha földszagot S a legnagyobb lélek szökkent belém: Az ucca és a föld fia vagyok. Ma hat földrészre nyílik bimbaja – Szép szívem óriás, piros virág És villamos hullámok: lengetik Világbelengõ, kitárult szagát. Börtön, kaszárnya, templom nem elég, Hogy a hegyekrõl ledobja […] Olvass tovább
Jöjjön Bódás János: Ki van jelölve a helyed verse. Azért van síró, hogy vigasztald, és éhező, hogy teríts asztalt. Azért van seb, hogy bekösse kezed. Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. Azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat leljen karod között. Azért roskadnak más vállai, hogy terhüket te segítsd hordani. Az irgalmat kínok fakasztják, s […] Olvass tovább